Background Image

 

Balatonfüred - Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség

„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”

Zsolt.103,2

 

Alkalmaink:

            Szeptember 2. – Vasárnap – Szentháromság utáni 14. vasárnap:

  • 9 órakor úrvacsorás istentisztelet Balatonfüreden – ez egyben tanévnyitó istentiszteletünk is, amelyen szeretettel köszöntjük a hittanosainkat és a családtagjaikat is.
  • 11 órakor istentisztelet Felsődörgicsén.
  • Vasárnapi perselypénzünk ifjúsági offertórium.            

            Szeptember 3. – Hétfő:

  • 8.30-kor a Szent Benedek szakiskola tanévnyitó Veni Sancte ünnepe a pirostemplomban.
  • 10 órakor a Szociális Alapközpontba áhítat.
  • 10.30-kor lesz a Lóczy gimnázium tanévnyitója az intézményben.

            Szeptember 4. – Kedd:

  • 16 órakor istentisztelet a Szívkórházban.
  • 17 órakor bibliaóra a gyülekezeti teremben.
  • A nyár leteltével már nem tartunk német istentiszteletet.

             Szeptember 5. – Szerda:

  • lelkészi munkaközösségi értekezlet, azaz lmk lesz Ajkán; amelyre legnagyobb sajnálatomra Riczinger lelkész úrral nem tudunk elmenni, mert aznap délelőtt lesz a veszprémi törvényszéken Simon Gyula ügyének első tárgyalása. Kérem, gondoljanak ránk és a kihallgatásunkra imádsággal ezen a délelőttön!

            Szeptember 6. – Csütörtök:

  • 18 órakor elkezdődnek a gyülekezeti teremben az énekkari próbák. Szeretettel várjuk rá a jól éneklő testvéreket!

            Szeptember 7. – Péntek:

  • 17 órakor ifióra az ifiteremben.
  • 18 órakor városunk az Anna Grand Hotelbe hív minket a Quasimodo költőverseny gálájára.

            Szeptember 8. – Szombat:

  • 10 órától Publius Ovidius Naso halálának 2000. évfordulójának emlékére konferencia lesz a Vaszary Galéria Széchenyi termében.
  • 15 órakor Tihanyban lesz az Imádság a magyarságért ökumenikus istentisztelet, amelynek igehirdetési szolgálatát Dr. Rédl Elemér pápai prelátus, teológiai tanár látja el.
  • 17 órakor külső helyszínen esketjük meg Mórocz Zoltán evangélikus és Csillag Judit római katolikus testvéreinket.

            Szeptember 9. – Vasárnap – Szentháromság utáni 15. vasárnap:

  • 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden – kivételesen nem most tartanánk a szokásos havi szeretetvendégségünket, hanem majd szeptember 23-án, amikor a német testvérgyülekezeti vendégeink lesznek itt istentiszteletünkön.
  • E naptól istentiszteletünkkel párhuzamosan idén is örömmel várjuk a gyermekeket a gyermekistentiszteletre. Előre köszönöm az ennek szolgálatát a segítő munkatársaimnak!
  • 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén.
  • 14 órakor istentisztelet Balatonakaliban.
  • 15 órakor „szezon-záró” istentisztelet Kisdörgicsén.

                     Szeptember 11. – Kedd:

  • 17 órakor bibliaóra a gyülekezeti teremben.
  • 18 órakor presbiteri ülést tartunk a gyülekezeti teremben – akik még nem kapták meg messengeren vagy mailben a meghívót, ők aláírásukkal átvehetik azt a kijáratnál.

            Szeptember 15. – Szombat:

  • 14 órakor megkereszteljük füredi templomunkban Pék Viola Boglárka kistestvérünket.

            Szeptember 16. – Vasárnap – Szentháromság utáni 16. vasárnap:

  • 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden.
  • 9.30-kor tartja a református általános iskola tanévnyitó istentiszteletét a református templomban.
  • 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén.

           

További programok:

            Szeptember 21-24. – Péntektől hétfőig:

  • E napokban germeringi testvérgyülekezetünk delegációját fogadjuk. Megjött a lista azok névsorával, akik jönnek majd hozzánk. Kérem, hogy aki szívesen fogad vendéget, Vargáné Janecskó Júlia tanárnővel vagy lelkészünkkel egyeztessen.
  • Az egyházkerületi közgyűléshez kapcsolódva kerül sor a délután a győri Öregtemplomban Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő és az egyházkerületi tisztségviselők ünnepi beiktatására, amelyre szeretettel várnak minket is.

            Szeptember 22. – Szombat:

  • Mi viszont ezen a napon német vendégeinkkel mennénk el kirándulni – valószínűleg Siófokra és Balatonszárszóra. Aki szívesen eljönne velünk, kérem, a kihelyezett íven legyen kedves feliratkozni.
  • Ugyanezen napon 10 órától Kaposváron egyházkerületi férfinap lesz az ottani evangélikus templomnál.

            Szeptember 23. – Vasárnap:

  • a vasárnapi istentiszteletünkön Michael Lorenz germeringi lelkész szolgál majd lefordított igehirdetéssel. Ekkorra tettük át az ehavi szeretetvendégséges alkalmat.

            Szeptember 28. – Péntek:

  • 16 órakor konfirmációs családi tájékoztató megbeszélést és első órát tartunk a templomban a 7. osztályt elkezdő fiataljaink részére, illetve azoknak, akiknek az elmúlt években elmaradt a konfirmációs oktatásuk. Szeretettel várom a jelentkezéseket az oktatásra addig is. Természetesen a korosztályba tartozókat egyen-egyenként is meg fogom kérdezni és meghívni az oktatásra.

            Október 6. – Szombat:

  • 9.30-tól egész nap Országos Evangélizáció Budapesten, a Deák-téri evangélikus templomban. A plakátot a részletes programmal kihelyeztem a faliújságunkra.

            Október 21. – Vasárnap:

  • 17 órakor a budapesti Uránia Filmszínházban Reformációs gálára kerül sor, amelyre szeptember 20-ig lehet nálam jelentkezni a jegyigénylés miatt.

                    

További egyéb hirdetések:

  • Köszönöm, hogy a lelkészi körlevél mellé helyezett csekken már sokan rendezték idei egyházfenntartásukat!
  • Jelzem, hogy Szabó Vilmos Béla nyugalmazott esperes urat püspök úr reaktiválta, és kinevezte egy évre a somlószőlősi gyülekezet helyettes lelkészéül szeptember 1-jével. Áldást kívánunk nagytiszteletű úr szolgálatára, és egyben sajnáljuk, hogy megbízása miatt egy munkaéven át nem tudunk majd vele és szeretteivel a templomi istentiszteleteinken találkozni.
  • Megjelent a Dunántúli Harangszó legfrissebb száma.

Kazuáliák:

  • Az elmúlt héten megeskettük kétnyelvű szertartással Chris Beluzzi római katolikus és Vermes Dóra római katolikus testvéreinket.
  • Tegnap temették el Veszprémben Balla Józsefné Dr. Csonka Ildikó szájsebész testvérünket, akit füredi templomunkban is gyakran láthattunk az istentiszteleteinken.