Background Image

 

Balatonfüred - Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség

„Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Ef. 5,8-9

Heti alkalmaink:

Augusztus 6. - Vasárnap – Szentháromság utáni 8. vasárnap – Jézus megdicsőülésének ünnepnapja:

  • - 9 órakor úrvacsorás istentisztelet Balatonfüreden.
  • - Jelzem, különösen is a ma velünk ünneplő és nagy szeretettel fogadott turista testvéreinknek, hogy az úrvacsorakor a füredi gyülekezetünkben az ostyának a kehelybe történő bemártásának a hagyománya él. Köszönjük, hogyha ehhez alkalmazkodnak! Ugyanakkor természetesen azoknak, akik viszont mindenképpen közös kehelyből óhajtanak a szentségből részesülni, számukra, egyértelmű jelzésükre egy külön kehely áll a rendelkezésükre.
  • - 11 órakor istentisztelet Felsődörgicsén – ezen alkalmunkat követően kereszteljük meg Balogh Borbála kistestvérünket.

Augusztus 8. - Kedd:

  • - 17 órakor felnőtt bibliaóra a gyülekezeti teremben.

Augusztus 11. - Péntek:

  • - 17 órakor ifióra az ifiteremben.

Augusztus 13. – Vasárnap – Szentháromság utáni 9. vasárnap:

  • - 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden.
  • - Az istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk – hálásan köszönöm a hozott, felajánlott süteményeket, és az előkészítésben való segítséget.
  • - 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén.
  • - 14 órakor istentisztelet Balatonakaliban.
  • - 15 órakor istentisztelet Kisdörgicsén – utána az ottani istentiszteleti jövőbeli kialakítandó rend megtervezésével foglalkozó gyűlést hívok össze.

 

Egyéb:

  • Augusztus 26-28 között, szombattól hétfőig ifjúsági napokat tartunk gyülekezetünkben, amelyre szeretettel várjuk a 13 év feletti fiatalokat. Jelentkezni Riczinger Ádámnál és Péternél, vagy nálam lehet.