Background Image

 

Balatonfüred - Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség

„Jézus mondja: Valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”

Mt.25,40

Heti alkalmaink:

Szeptember 10. - Vasárnap – Szentháromság utáni 13. vasárnap

  • - 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden – ezen alkalom során imádságos szeretettel indítjuk el idei tanévére Riczinger Ádám teológus hallgatónkat.
  • - Ezen istentiszteletünkkel párhuzamosan a kisgyermekek részére mától gyermekfoglalkozást tartunk az ifiteremben, amelynek a rendje a következő: a gyerekek a kisteremben gyülekeznek és kezdenek, majd a záróimádságra és áldásra visszajönnek a templomi közösségünkhez.
  • - Az istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk – hálásan köszönöm a hozott, felajánlott süteményeket, és az előkészítésben való segítséget.
  • - 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén.
  • - 14 órakor istentisztelet Balatonakaliban.
  • - 15 órakor istentisztelet Kisdörgicsén.

Szeptember 12. - Kedd:

  • - 17 órakor felnőtt bibliaóra a gyülekezeti teremben.

Szeptember 15. - Péntek:

  • - 17 órakor ifióra az ifiteremben.
  • - Fiataljaink egy másik része pedig aznaptól vasárnapig az EKE piliscsabai hétvégéjén vesznek részt. Legyen áldás csendeshétvégéjükön!

Szeptember 17. – Vasárnap – Szentháromság utáni 14. vasárnap:

  • - 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden.
  • - 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén.
  • - 15 órától Veszprémben a Szent Imre téren reformációs sétát tervez a Reformációs Emlékbizottság.

 

Egyéb:

  • A szeptember 23-i veszprémi Kálvin parki templomban tartandó „Reformáció és Ökumené” konferenciára lehet még jelentkezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.–os e-mail-címen IX. 15-ig.
  • Énekkarunk próbái várhatóan szeptember közepétől kezdődnek majd, amikor karvezetőnk a kárpátaljai útjáról hazatér.
  • Október 13-16 között körvonalazódik egy bajorországi utunk a germeringi testvérgyülekezetbe, ahol résztvennénk az ottani reformációs ünnepségeken is. Vargáné Janecskó Júlia testér-kapcsolati összekötő testvérünknél vagy nálam lehet jelentkezni.
  • Kapható az Evangélikus Élet és a Dunántúli Harangszó legfrissebb száma. Előbbihez a Híd magazin is kapcsolódik.
  • A Lóczy gimnázium egy delegációja szeptemberben a Kárpátalja Határtalanul program keretében Ukrajnába utazik, és az ottani gyermekek részére könyveket és játékokat visznek. Köszönöm, hogyha a jövő vasárnapra azon testvérek, akik ilyen adományt szívesen felajánlanának, elhoznák azokat a templomunkba.
  • Október 28-án, szombaton Pápán lesz 9 órától egész napos egyházmegyei reformációs ünnepély, délután pedig a jövő évi egyházi választások miatti tájékoztató, amelyekre gyülekezeti delegációval mi is utaznánk – kérem, hogy legyenek kedvesek a testvérek nálam jelentkezni, ha eljönnének erre az alkalomra.
  • Október 31-én, kedden 10-15 óra között a budapesti Arénában lesz a kormány és a reformációs bizottság által szervezett reformációs ünnep – amelyre jelentkezni szintén nálam lehet, bár én az itthoni szolgálatok miatt nem megyek fel erre az alkalomra.

Kazuáliák:

Megeskettük templomunkban:         

- Koszti Gábor - Lintner Zsófia

- Tell Szabolcs - Marsi Judit testvéreinket

Eltemettük szeptember 2-án Sárköziné Sárovits Hajnalka könyvtárigazgatót (58), akiről mai istentiszteletünkön emlékezünk meg

Eltemették Gyulán Vargáné Janecskó Júlia testvérünk édesapját, akiről jövő vasárnap emlékezünk meg.