Background Image

2018. 07. 01.

Jer.28,1-9

            Abban az esztendőben, Cidkijjá júdai király uralkodása kezdetén, a negyedik esztendő ötödik hónapjában ezt mondta nekem a Gibeónból való Hananjá próféta, Azzúr fia, az ÚR házánál, a papok és az egész nép előtt: Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Összetöröm Babilónia királyának az igáját! Két esztendő múlva visszahozom erre a helyre az ÚR házának minden edényét, amelyeket elvitt Nebukadneccar, Babilónia királya erről a helyről, és Babilonba vitte. Visszahozom erre a helyre Jekonját, Jójákim fiát, Júda királyát, és Júda foglyait is, akik Babilóniába kerültek - így szól az ÚR -, mert összetöröm Babilónia királyának az igáját. De Jeremiás próféta válaszolt Hananjá prófétának a papok és az egész nép előtt, akik ott álltak az ÚR házánál. Ezt mondta Jeremiás próféta: Helyes, bár úgy tenne az ÚR, és teljesítené beszédedet az ÚR, amelyben azt prófétáltad, hogy visszakerülnek Babilonból az ÚR házának az edényei és minden fogoly erre a helyre! De hallgasd csak meg azt az igét, amelyet én hirdetek most neked és az egész népnek a füle hallatára: Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak régtől fogva, háborúról, éhségről és dögvészről prófétáltak hatalmas országok és nagy királyságok ellen. Ha pedig egy próféta békességről prófétál, a prófétai ige beteljesedésekor tudódik ki, hogy valóban az ÚR küldte-e azt a prófétát.

               

 

            Milyen könnyű lenne a hit címszava alatt zsákbamacskát árulni!

            Milyen könnyű lenne földi távlatokat és értékeket tekintve benneteket, kedves testvérek, valami igazán kedvező lelki ajánlattal meggyőzni!

            Milyen könnyű megoldás lenne a sors nagy kérdéseire választ adni úgy, hogy azt mondhatnám, hogy a hívő ember életének nem része a baj, a kísértés, a szenvedés, az elmúlás, a fájdalom!

            Milyen könnyű lenne a hit üzenete helyett most csak hitegetni titeket!

            Könnyű lenne, talán még igazán népszerű is, hiszen mindenki lelkét megsimogathatná.

            De nem tehetem.

            Mert nem a hitegetés szónoka, hanem a hit bizonyságtevője vagyok.

            Nem tehetem, hogy még az evangélium örömhírét is olcsó kegyelemmé silányosítva pusztán csak azt hirdessem, hogy minden rendben lesz, minden a lehető legjobban alakul, minden rendjén van az életünkben.

            Nem tehetem, mert a hit nem olcsó hitegetés.

            Hívővé lenni sem könnyű, nem egy diadalmenet.

            Keresztyénnek lenni sem egyszerű, nem egy csattintásra belénk költöző boldogság az.

            Krisztust követni sem lehet úgy, hogy az ember csak a népszerű téziseket veszi át Tőle, csak a kedvező alakulást várja el Tőle, csak a tökéletes boldogságot látja szívesen Tőle a saját életében.

            Jézust követni kereszthordozás, megpróbáltatás, erőpróba, megoldáskeresés, bizony nem egy séta-galopp.

            Hananjá hamis prófétaként azzal hitegette a babiloni fogságba került népet, hogy már csak kis idő, és eljön a szabadulásuk órája.

            Hogy már nem kell sokáig húzni, várni, szenvedni, mert Isten hamarosan megadja a kiutat a nyomorúságból.

            Hananjá azzal áltatta saját szakállára és a népszerűségre törekedve a népet, hogy már csak egy nagy levegővétel, és aztán vége minden rossznak.

            Lenézte, kifigurázta a nyakába fajármot vevő prófétatársát, Jeremiást, mondván, hogy amit az hirdet, az túlzás, az nem lehet igaz, azt még az Isten se gondolhatja úgy, olyan formában.

            Majd az idő, azazhogy majd a közeljövőben maga az Isten igazol minket – mondja válaszként Jeremiás.

            Majd Ő megmutatja, kinek van és így kinek lett igaza: a hurráoptimista Hananjának, vagy a látszólag túl pesszimistának tűnő, de inkább realista Jeremiásnak.

            Majd hamarosan kiderül, hogy tényleg beteljesül-e a hananjái jóslat, és tényleg minden rózsássá válik.

            Jeremiás szavainak és jóslatainak a hitelességét majd maga a Seregek Ura adja és mutatja meg.

            És amúgy, igénk után aztán ki is derül, hogy sokkal inkább Jeremiásnak volt igaza, mint a hamis prófétatársának; sőt!

            Amiután Hananjá összetöri Jeremiásnak a szimbolikus cselekedetként nyakába vett fajármát, mint annak jelképét, hogy a nép a szolgaság igájába hajtotta a fejét; az Úr azt prognosztizálja neki: Hananjá, összetörted az egyszerű és még amúgy egészen könnyű fajármot, no, akkor most adok a népre egy másikat, de az már nem egyszerű és könnyen elviselhető lesz, hanem az már vasjárom lesz!

            Miattad, Hananjá, még inkább szenvedni fog a nép!

            Miattad, jóslatod miatt, és amiatt, hogy inkább neked hittek, és nem a valódi prófétámnak, Jeremiásnak.

            Még keményebb sors vár rájuk, noha azt hitték, hogy most aztán megszabadulnak már a nyomorúságuk béklyóitól.

            Igen, könnyű lenne azt hirdetni keresztyén emberként, lelkészként, hogy most aztán már minden csupa öröm és siker lesz az életében annak, aki Krisztus-követésre adja a fejét.

            Igen, könnyű lenne elhitetni a vágyottat, hitegetni az egyszerűbbel, elhúzni a mézesmadzagot az emberiség orra előtt, aztán meg elsunnyogni, mielőtt még látványosan nem  a  jó teljesedik be.

            Nos, testvér, hatalmas buktatója a keresztyénségnek, hogyha azt hiszi és hiteti el másokkal is, hogy ez az út egy könnyű és egyszerű út.

            Nem, nagyon is nehéz, nagyon is keskeny, nagyon is embert-próbáló.

            És csak azért fog majd egyszer tényleg nem is olyan nehéznek tűnni, nem is olyan keskenynek látszani, nem is olyan embert-próbálónak érzékeltetődni, merthogy – hála az Istennek – ezeket a terhetek, igákat, jármokat Valaki átvállalta tőlünk.

            Mert ez a Valaki aztán tényleg elvitte a nehezét.

            Mert ez a Valaki azt mondta, hogy „vegyétek fel az én igámat, … mert az én igám könnyű.”

            Miatta könnyű, és nem a helyzet vagy magunk miatt.

            Miatta lehet túlélni a dolgokat, és nem amiatt, merthogy az optimizmusunk előbbre visz minket, az önerőnk kisegít minket.

            Jézus sohasem hitegetett.

            Azt mondta tanítványainak: Biztos, hogy követni akartok engem? Elvégre a rókáknak barlangjuk van, a madaraknak meg fészkük, de az Emberfiának nincs hova a fejét lehajtania.

            Sohasem mondta övéinek, hogy a hitélet light-os élet.

            Sohasem mondta, hogy a nagy erények közül a remény elég önmagában egyedül is, hiszen tudjuk jól, a remény lehet bizony gyakran csalfa remény is.

            Gondoljunk csak Csokonai híres szerelmi költeményére, „A reményhez”-re:

            „Földiekkel játszó Égi tűnemény,

            Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény!

            Kit teremt magának A boldogtalan,

            S mint védangyalának, Bókol úntalan.

            Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém?

            Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém?

            Csak maradj magadnak! Biztatóm valál;

            Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.”

            Sohasem mondta, hogy az útja a siker útja lesz, sőt, bejelentette előre, hogy az ő útja a kereszt útja és a kereszthordozás útja.

            Jézus már a kezdetek kezdetén tisztázza: az az út, amin őt követni lehet, ugyancsak szép út, de egyben kegyetlenül rögös is.

            Jézus nem a nagy szlogenek Istene – és ebben tényleg egyedülálló a nagy vallási mesterek sokaságában.

            Jézus nem a szétdurranó lufi-ígéretek Istene.

            Jézus az örömteli realitás és a kiút-mutatás Istene.

            Annak az Istene, aki ráeszméltet (a jeremiási helyzet szituációjának képét felhasználva), hogy bár nincs még közel a szabadulás, a hazatérés, a vágyak teljesülésének órája, de ettől még lesz majd szabadulás, hazatérés és beteljesülés.

            De nem akkor és úgy, ahogy azt az ember hiszi vagy gondolja; és főleg nem a mi szánk-íze szerint.

            „Elég neked az én kegyelmem” - sugallja, nem pedig  azt, hogy elég neked, ember, az, hogy majd idővel jobb lesz, vagy hogy majd úgyis meg tudod oldani a helyzetet, vagy hogy Istennek muszáj majd úgy ugrálnia, ahogy te fütyülsz.

            Az általam nagyra becsült, ámbár nem mindenben követhető Ferenc pápa majd két évvel ezelőtt elmondott egyik beszédében a következőket hangoztatta, szerintem hihetetlen biblikusan, és már-már mondhatni evangélikusan:

            „Ritkán használjuk a „megváltás” szót, mégis alapvetően fontos, mert a legradikálisabb szabadulást jelöli, amelyet Isten végbevihetett értünk, az egész emberiségért és az egész teremtésért. Úgy tűnik, a mai ember nem szeret arra gondolni, hogy Isten közbeavatkozása szabadította és mentette meg; a mai ember ugyanis saját szabadságával áltatja magát, olyan erőnek képzeli azt, amellyel mindent elérhet. Még büszke is rá. Valójában azonban nincs így! Mennyi hamis hitegetést árulnak a szabadság ürügyén, és mennyi újfajta rabság jön létre napjainkban egy hamis szabadság nevében! Annyi, de annyi rabszolga van: „Ezt csinálom, mert ezt akarom csinálni, én drogozom, mert ehhez van kedvem, szabad vagyok, én pedig ezt teszem…” Rabok! Rabszolgákká válnak a szabadság nevében! Mindnyájan láttunk ilyen embereket, akik a padlón végzik. Rászorulunk arra, hogy Isten megmentsen minket a közöny, az önzés és az önelégültség minden formájától.”

            Jeremiás a látszat-igazságok, a látszat-megoldások, akár még a vallásos látszat-megoldások ellen is szóló prófétája az ószövetségnek.

            Ilyen szempontból tökéletesen vetítette előre a valódi Krisztus-képet, az igazi megváltás-lehetőséget, és nem pedig a hitegetéssel ígért egérutakat, út-levágásokat.

            Mennyire más ez, mint amit talán a fülünk hallani akar, mint amit az ember gyomra könnyedebben bevesz.

            Ugyanakkor még egyszer is csak hangsúlyozni tudom, hogy a látszat-könnyű utak helyett ígért isteni rögös útszakasz mégiscsak aztán a legkönnyebb lesz.

            A legkönnyebb azért, mert Valaki a tenyerén hord.

            A legkönnyebb azért, mert Valaki mindent elvégzett miattunk és helyettünk is.

            A legkönnyebb azért, mert valójában a keresztjeinket Ő felvitte magával a saját keresztfájára.

            És hogy ismét a már idézett Ferenc pápa által elmondott beszédet idézzem a prédikációm végén:

            „Nyilvánvaló, hogy az élet próbára tesz minket, s időnként szenvedünk is miatta. Az ilyen időszakokban a megfeszített Jézusra kell szegeznünk tekintetünket, aki értünk és velünk együtt szenved, s így egyértelműen arról tanúskodik, hogy Isten nem hagy magunkra minket! Sose felejtsük hát el az aggodalmak és üldöztetések között, de a mindennapi fájdalmak között se, hogy mindig meg vagyunk szabadítva Isten irgalmas keze által, amely felemel és új életre vezet minket!”