Background Image

2018.12.24.

Jel.12,10-12.a.

Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok...

 

            Az idei szentestén – legalábbis a kiírt igénk kapcsán – megrendül a teljes mindenség.

            A nyitásnak és a zárásnak különleges találkozópontja ez a mai szakasz: benne van a maga felfoghatatlan és sokszor követhetetlen logikájával a kezdet és a vég.

            Ott vagyunk a jászolbölcső körül, de közben a Jelenések könyve már átrepít minket a végtelenbe és az örökkévalóság távlataiba.

            Mai igénk így mutatja be és láttatja a maga globalitásában azt a bizonyos megszületett Istengyermeket.

            És talán nem is baj, hogy mára a gyerekeink szívet melengető szolgálata után pont egy ilyen igei textus kerül elénk a mai estére, amiben messze több van, mint hogy édesdeden gügyögjünk egy aprócska és helyes kisgyermek sajátos bölcsője felett.

            Persze, szükség van a hagyományos karácsonyi hangulatra: benne a háromkirályokra, pásztorokra, Józsefre, Máriára, Betlehemre, juhokra és istállószagra, szalmaillatra és persze az égi Gyermekre.

            Ezek is ott vannak, mert ott kell lenniük.

            Nekem, aki idén született kisfiával először karácsonyozhat együtt, szintén szükségem van mindarra, ami körbelengi a karácsonyi ünnepet: karácsonyfára, ajándékokra, masnikra és zizegő csomagolópapírra, ragyogó tekintetre, elmorzsolt áhítatos könnycseppekre, csillagszóró és gyertya fényére.

            Ugyanakkor mai igénkben nemcsak a kedves karácsonyi énekek, nemcsak az angyalok vigasztaló szózata, nemcsak a betlehemi istálló meghitt gyermekromantikája köszön vissza, hanem egy látnoki pillanat ünnepszentelése.

            Az egész megtett és a még hátralevő utat egyszerre szemlélhetjük a mai apokaliptikus igeversekben; és ezáltal nemcsak egy világhírű történelemformáló Valaki születésével, annak helyével és idejével, családi kötődéseivel és hátterével kell ezek miatt foglalkoznunk, hanem sokkal inkább az egész életútjával és életművével.

            A XX. sz.-unk nagy, sokszor elhallgattatott evangélikus püspöke mondta el egykor egyik karácsony szentesti prédikációjában a következőket:

            „Az Úr Jézus Krisztus bölcsőjében a megfejtett világtitok zeng. Benne elrejtve minden megszületendő szépség és öröm. Ott alszanak a felröppenő zsoltárseregek sasmadarai, a szárnyra kelő dicséretek pillangói. Tele van ez a bölcső évezredek és embermilliók mosolyának rózsaszirmaival, elsiratandó örömkönnyek gyöngyszemeivel, elkövetkező hősi tettek aratásának búzaszemeivel. Innen van karácsony ünnepének ostromló, mágneses ereje.”

            Mai igénk így villantja fel előttünk a karácsonyi kezdet végső beteljesedését, amikor is az apokaliptikus győzelmet ígérő Isten élet- és világvégi záróakkordját.

            Ma még mint Kisgyermeket vesszük körül, akinek álmaira a mennyei Atya vigyáz, de aztán következik a jól ismert életút: a beszédek, a csodák, a gyógyítások, a bűnösök és kirekesztettek átkarolása, a vallási vezetők hitének, azaz inkább hitetlenségének a leleplezése; végül az út a Golgotára, a kereszt, aztán a hajnali megnyílt sír és végül a megnyílt ég, amely befogadta Őt.

            Aztán pedig jönnek a végső idők.

            A harcai egyházában és egyházával, a világban és a világgal.

            Küzdelme velünk, személy szerint velem, és a bennem is való győzelme.

            Mint egy fordított Sors-szimfónia.

            Ma este lélekben így ölelhetjük hát egyszerre a betlehemi Kisdedet és a végső idők nagy Harcosát.

            „Most lett a mi Istenünkké az üdvösség, az erő és a királyság. A hatalom pedig az Ő Krisztusáé.”

            Üdv, erő és királyság – ma este veszi kezdetét.

            Üdv, erő és királyság – nemcsak Neki, hanem nekem, nekünk is.

            Üdv, erő és királyság – Krisztusé és a mienk is.

            Szívünk minden ünnepi áhítatával és örömével, szeretetével és nyitottságával simuljon bele most csendesen ebbe a csendes éjbe.

            Abba a csendes éjszakába, amibe belezeng az angyali szózat – a szózat a mennyben, és a szózat a mennyből, az öröm a mennyben és az öröm a mennyből.

            Ez a szózat és ez az öröm most bekapcsolódik az eget és földet átható és visszhangzó szent mennyei megnyilvánulásba.

            Igen, a mi Istenünkké az üdvösség; és igen, a mostani Kisjézussal már most miénk lehet valami abból az eljövendőből, ami majd mindnyájunkra vár, ami majd egyszer a mienk is lehet.

            És bizony az nem is kevés, sőt maga a minden.

            A már most megszerzett és a majd az idők végén végképp kivívandó győzelem csodálatos mámora.

            Juhász Gyula versét sokan ismerhetik, ő így foglalta ezt különös módon össze:

            „Ó, emberek, gondoljatok ma rá!”

            Igen, gondoljatok ma Rá, útmutatásaira és világosságot hozó szellemi ragyogására!

            Mint egykor mégis győzedelmeskedőre, és mint arra, aki majd a végsőkben is ott lesz a legnagyobbként bennünk.

            Ma este megcsendül az orgonán, megszólal a hangunkon és persze a szívünkben a kedves dallam és szöveg: „Csendes éj, szentséges éj, mindenek álma mély.”

            És a folytatás: „halld a mennyei halleluját!”

            Szól ma a hatalmas égi – földi szózat, és feszül a lét mélységei fölé, és már onnan a túlpartról integet felénk.

            E kettő együtt él és együtt kell hogy üljön ünnepet a szívünkben szentestén, mert egyik sincs és nem is lehet meg a másik nélkül.

            Mert a betlehemi Kisgyermek a Keresztfa Krisztusa, az üres sír győztese a végső idők győztese is egyben.

            A kettő csak együtt adatik meg, csak együtt élhet, csak együtt értelmezhető, csak együtt ünnepelhető, csak együtt van értelme.