2020.02.16.

1Móz 45,3-8.15a

Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József! Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle. József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává, és egész Egyiptom uralkodójává tett.

            Jákob és családja élettörténetében immár hosszú ideje igencsak nagy a kínlódás.

            És bizony nemcsak amiatt, mert már ugyancsak korog az Ígéret földjén a gyomruk a többéves éhínségben, hanem azért is elsősorban, mert sorsuk feszültsége is egyre jobban fokozódik, a helyzetük egyre drámaibbá válik.

            Egyre inkább az körvonalazódik, hogy nincs más megoldás, mint hogy vissza kell térni Izraelből ahhoz az idegen egyiptomi főemberhez, aki egyiküket börtönbe vetette túszként, és azt követelte, hogy csak akkor ad élelmet ennek az idegen családnak, hogyha legkisebb testvérüket, Benjámint is színe elé hozzák.

            Mindhárom oldalon felszakadnak és a felszínre törnek az évtizedekig szunnyadó indulatok.

            Jákób, az idős apa attól retteg, hogy József feletti gyásza után most Benjámin kapcsán is meg kell járnia a szeretett fiú elvesztése feletti mélységet.

            Semmi másra nem tud gondolni, mint arra, akit már rég elvesztett, valamint arra, aki éppen elveszőben van.       Szinte érzi, hogy megállíthatatlanul közeledik felé az újabb csapás.

            Valljuk meg őszintén, akinek mostanság is az élete nem más, mint az évtizedes veszteségek állandó siratása, az nem is képes másra készülni, mint egy újabb veszteségre.

            Azán ott vannak másodjára a testvérek, akiket pedig az egykor elkövetett bűn súlya nyomasztja már-már elviselhetetlenül, hogy eladták elkényeztetett, általuk úgy gyűlölt féltestvérüket, Józsefet egyiptomi kalmároknak.

            Úgy érzik, hogy a rég elhallgatott, apjuk fele hazugsággal tálalt múltjuk most meginogni látszik.

            Valami megfoghatatlan erő kezdi a napvilágra hozni azt, amit eddig olyan jól rejtegettek.

            Aztán amikor kénytelenek végül Benjáminnal mégis visszatérni, és József egy ügyes taktikai húzással kiugrasztja a nyulat bokorból, elrejtve egy értékes tárgyat Benjámin zsákjában, mintha amaz lopott volna; lefogatja öccsét, és várja nagytestvérei rekcióját.

            Nos, ezek a testvérek a nagy testvérek akkor minden bizonnyal azt érezhették, hogy Istenük jogos bosszúja ez egykori tettükért.

            Lám, Júda ekkora már önmagát is ajánlja rabszolgának Benjámin helyett, mert menteni akarja, ami még menthető.

            De kit tudja, hogy mi lesz a válasza ennek a különös embernek, aki egyszer keményen vádolja, máskor gazdagon vendégül látja őket?

            És József?

            A harmadik fél ebben a különös jelenetben?

            Vajon ő mit élhetett át – mit gondolhatott magában?

            József, József, továbbra is keserűséged és a bosszúd által vezérelve fogsz a téged fel nem ismerő testvéreid felett uralkodni, őket most jól megbüntetni?

            Vajon tovább szövöd magadban a lehellet-finom hálódat, amellyel kegyetlenül körbezártad őket?

            Éljék cask át egykori eladói most a húsz évvel korábbi helyzetet, amikor eggyel kevesebben – pont nélküled - tértek haza az apjukhoz?

            Tudsz ennél fájdalmasabbat kiötölni a már úgyis kétségbeesett társaságnak?

            József, József, egy baj van csak ezzel, hogy miközben dörzsölöd tenyered, hogy most testvéreid markodba kerültek, és összeroppanthatod őket; aközben nem számítottál rá, hogy mindeközben te is újraéled az egykori eseményeket, amiket te éreztél két évtizeddel korábban.

            Nem számítottál rá, hogy megtudod, milyen hazugsággal érkeztek tesvéreid egykor apád házába.

            Nem számítottál rá, hogy felidézik előtted apád képzeletbeli halálod feletti bánatát.

            Nem számítottál rá, hogy keserűséged és a bosszú nem akadályoz meg abban, hogy apád és testvéreid, egész családod nyomorúságos állapota megérintse a szívedet.

            Mi következkezhet ezután?

            A bosszú, a bűntudat és a gyász kimondhatatlan módon feszülnek egymásnak az ősi kiválaszott családban.

            Van kiút; létezik még jövő, jöhet még valami új?

            A feszültség elhordozhatatlan, és valaminek történnie kell, akárminek, de történnie kell.

            Vajon pusztulást és pusztítást hoznak ezek az erők?

            Nem ritka, hogy ilyen esetekben az elviselhetetlenné lett helyzet tragédiába torkoll és úgy oldódik fel.

            József, József, te sem bírod már tovább, nem tudsz már magadon uralkodni, felszakadnak könnyeid, egykori szereteted legyőz minden bosszúszomjat.

            Őszintének kell lenned, és le kell leplezned magadat, feladva ezzel a pozíciót, amelyből az eseményeket - láthatatlanul - akaratod szerint irányítottad.

            És ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán az ott álló sok ember előtt, és hangosan sírva fakadva azt mondta: „Én vagyok József! Él-e még apám?”

            A tiéid a rettegéstől bénultan és némán merednek rád.      „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!" - magyarázod, de ez semmi jót sem sejtet számukra, sőt, még jobban megijednek attól, mi várhat ezek után rájuk, hogy akivel elbántak, az most visszaüthet.

            És akkor történik valami hatalmas fordulat.

            „Azt pedig, tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” - mondják az általad is jól ismert apostoli igazságot a már újszövetségi igék.

            Isten majd mindent jóra fordít, te csak bocsáss meg! - sugallhatják neked a jóérzésű embertársak.

            „Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan én is megbocsátok tinektek.” - zengenek benned az isteni szavak.

            Ó, milyen könnyednek és magabiztosnak tűnik így, mindez, kívülről!

            De belül megélni mindezt?

            Könnyű ilyen tanácsokat kapni, de akkor mi van az elmúlt évtizedek megaláztatásaival, a mélység kínjaival, a hozzád legközelebb állók hűtlenségével?

            Érzed, hogy döntéseden és szavaidon függ mindannyiótok jövője.

            Élet és halál kérdése ez.

            Tudod, hogy mit kellene elengedned - de nincs erőd.

            Emlékként ott él benned az évtizedes sok szenvedés - hogy is tudnád azokat feledni?

            Hogyan tudnád elfogadni?

            Hogyan tudnál a múlttal megbékülni?

            Igen, persze,  látod, hogy testvéreid is szenvednek, legalábbis most már, komoly sebeket, terheket hordoznak.

            Belül valami azt sugallja: el kell engedned a múltat!

            Mert másképpen sehova sem juttok.

            Nem lesz jövő, nincs újabb lehetőség, nincs élet.

            Csak gyűlölet, bosszú, vádaskodás, félreértések, nagy családi félrebeszélések; olyan, amikor mindenki tudja, mi a lényeg, de senki sem beszél róla.

            Soha nem mondtátok ki, mégis megegyeztetek, erről nem beszélünk, és közben bár együtt vagytok, de mégis oly távol vagytok egymástól.

            El kellene engedni - de ez teljes képtelenség!

            Ilyen gonoszságot… a saját testvérükkel szemben.

            És … amúgy is ... miért engedte ezt Isten?

            Hogyan történhetett meg, ha Ő van, hol volt Isten akkor, amikor a szörnyűségek történtek velem?

            És akkor erre a sok belső kérdésre hirtelen valahonnan megszületik a váratlan választ – a válasz, amit úgy kapsz.

            A válasz arra, hogy mindennek így kellett történie egykor, hogy most a lehető legjobban alakulhasson minden.

            Eladtak, igaz, de így kerülhettem ebbe a magas pozícióba, hogy most egész családomat megsegíthessem.

            Mert ha én nem vagyok most ebben a helyzetben, akkor ki tudja, hogy hogy alakulhatna e család sorsa?

            Felnézel és látod, amint ott állnak előtted, a rég halottnak hitt József előtt, zavarodottan és bénultan.

            A fájdalomtól és az örömtől sírva mondod ki végül a megbékélés szavait: „De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.”

            Mit beszélsz, testvér? - néznek amazok dermedten.

            Hogy te nem akarsz minket megölni, bűnünket megbosszulni, sőt, még úgy magyarázod a dolgainkat, hogy az a rossz, amit veled tettünk, az valójában jó?          

            Micsoda bolondság, érthetetlen szeretet az mások szemében, amit beszélsz, József, de te ettől még tudod, hogy helyesen szólsz.

            Soha ilyen békességet nem tapasztaltál az elmúlt időben; soha ennyire nem élted át Isten titokzatos elhívását és terveit, mint most; soha ilyen közel nem érezted magad az Úrhoz és soha nem voltál ennyire bizonyos, hogy terve van veled, és nem esetlegesek a veled történő dolgok.

            Nem tudod szavakba önteni, másoknak magyarázni, hogyan lehetséges ez, hogy végig Isten küldetésében jártál, miközben kútba dobtak, eladtak, rabszolga lettél, megaláztak, börtönbe kerültél…

            De már nem is akarod magyarázni.

            A szíved legmélyén már rég meggyőződtél affelől, hogy amit mások veled tettek, az Isten előtt volt mindvégig.

            Most már szabad vagy arra, hogy megöleld és megcsókold őket, és leülj velük beszélgetni.

            Hogy megbocsáss nekik.

            Valami megváltozott, valami új kezdődött.

            Ez a felismerés órája.

            Nemcsak ők ismerik fel, hogy kivel állnak szemben, hanem immár te is felismered, hogy te pedig Istennel állsz mindig és mindenhol szemben, jóban és rosszban egyaránt.

            Mert amikor rájössz, hogy Istennek terve volt veled, hogy Isten eszköze lehetsz mások életében, hogy Valaki már régesrég megszenvedett, sőt meghalt érted; akkor leteszed haragod, akkor már csak a szeretet és a helyzetrendezés diktál a szívedben.

            Lássunk túl József történetén: mert József közérthető és különös előképe Jézusnak, mint akik megjárják a mélységet, a poklot is, hogy aztán jóra fordíthassák, megválthassák a családjukat, a népüket és az világot.