Background Image

2020.05.31.

Jn.14,16-21

...én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.

 

Felekezetünk egyháztörténetében a ránk mért számos vészes időszakban ahhoz, hogy az evangélikusságunk életben maradhasson, bizony kellettek azok a vezető világi emberek, polgárok, bírók, nemesi családok – Ostffyak, Berzsenyiek, Nádasdyak, akik felkarolták az evangélium és a gyülekezetek ügyét.

Pártfogásuk során a saját városukban vagy a földterületükön megmaradhattak és szolgálhattak tovább az evangélikus lelkészek vagy a tanítók.

Dörgicse és környékének nemes családjainak támogatása és mecenatúrája nélkül bizony felőrlődött volna a nagy megszorítások és hitélet-tiltások idején a mi helyi evangélikus közösségünk is.

De így vannak ezzel református testvéreink is, akik pedig e vidék reformátori megtartását Enyingi Török Bálintnak köszönhetik.

A kálvinista vonal az evangélikus főcsapás helyett ezért tudott inkább pont Török Bálint hite és politákája miatt ezen a Dögicse-Akali vonalától keletre eső részen jobban elterjedni, míg a Balatonfelvidék keleti ága az itteni kis- és középnemeseknek, mint gyülekezeti felügyelőknek köszönhetően megőrizte a lutheri vonalat.

Úgy tűnik, még az egyháznak is igen nagy szüksége volt evilági pártfogókra.

Vajon Luther eljuthatott volna-e eddig, ha nincs Bölcs Frigyes negyedes fejedelem, aki őt pártfogásba vette, alkalomadtán még el is raboltatta, hogy elrejtse Warthburg várában a reformátort kiátkozóktól és üldözőktől.

De Kálvin se ment volna semmire, ha nem áll őmögé pedig a svájci polgárság, elvégre Franciaországból csak menekülnie kellett az ottani politikai és vallási viszonyok miatt.

Kulcsfontosságú, hogy legyen tehát Valaki, aki az embert megvédi, ha arra kerülne a sor.

De nemcsak az egyházi lét nevezi meg a pártfogás fontosságát.

Már az egykori ókori birodalmaktól kezdve, végig a középkoron át, különösen a reneszánszban és a barokkban, de még talán a mai korban is szüksége volt a művészeknek arra, hogy valaki segítse a karrierjüket, hogy melléjük álljon, hogy megrendeléseket adjon nekik, tulajdonképpen a szó mai értelmében „eladja” őket a kulturális piacon.

Egy-egy befolyásosabb pártfogó nélkül még a legtehetségesebb művész is magára maradt volna esélytelenül, hiszen fel se fedezhették volna.

Olvastam, hogy bizonyos ázsiai, dél-amerikai és afrikai országokban mind a mai napig létezik az úgynevezett pártfogói munka.

Persze ott egészen mást jelent, mint a mi európai kultúrkörünkben, ahol manapság már lehet, hogy nincs is jó hangzása annak, hogy valakit pártfogolnak.

Merthogy ott a távoli vidékeken, ahol mind a mai napig még nagy az írástudatlanság, vagy a nők jogait nem ismerik el, mint pl. Szaud-Arábiában, kell egy pártfogó, aki tud írni, és akinek van érzéke a hivatali dolgokhoz is, aki férfiként egy nő ügyeit képviseli; merthogy a pártfogó segít pl. egy-egy kérvényt megírni, kitölteni az űrlapokat, intézni a hivatali ügyeket.

A fejlett világban, így Európában és Észak-Amerikában persze manapság a pártfogóság talán már egészen mást is jelent.

Jelenti persze azt is, hogy egy fogyatékkal bíró embernek, vagy kiskorúnak, vagy demens idősnek, vagy egy szenvedélybetegnek kell egy segítő.

Ezek mellett azonban leginkább egy rossz szájíz van manapság e fogalom körül, merthogy körbelengi a protekció kérdésköre, a jobb földekhez, kikötőkhöz, vállalkozásokhoz való juttatás lecsapódásai; és még sorolhatnánk is azt a számos visszaélést, ami ebből fakad.

Pedig ugye, ahogy arról az elején is szóltam, a pártfogás eredetileg egy nagyon is hasznos és fontos fogalom volt.

És elvégre a pártfogó lehet akár az esküvői tanú is.

Vagy a keresztszülő feladatkör is valójában kiválóan belepasszol a pártfogó szerepbe.

Ezek olyan pártfogói feladatok, amik a szeretetből és a családi – baráti elkötelezettségből fakadnak.

A keresztyén ember küldetése önnön magában lehet az, hogy segít azokon, akiknek erre szükségük van, és akik ezt tőle szívesen el is fogadják.

Mindenfajta előny, sanda szándék, vagy pénzszerzési cél nélkül, mert egyszerűen Isten szeretete az, ami vezérli.

Pünkösd, az egyház születésnapja pedig még ennél is többet mutat e feladatról.

Azt állítja, hogy Isten maga lesz a pártfogón a Szentlélek által, akinek a segítségével nem nehéz a keresztyén élet, és nem bonyolult, hanem valójában egyszerűvé válhat.

Pártfogó – milyen érdekes kifejezés ez a Szentlélekre – Paraklétosz, ahogy az eredeti kifejezés használja.

Amikor mi a saját erőnk által próbálunk élni, döntéseket hozni és cselekedni, az többnyire ugyancsak nehézzé és kilátástalanná válik.

Ha megkerüljük Istent, vagy egyszerűen csak nem kérdezzük Őt, akkor saját magunk küszködünk saját erőnkkel, és ez általában célt téveszt.

A bűn szó maga is ezt jelenti a Biblia nyelvhasználatában, hogy célt tévesztés: amikor az ember nem Isten szerint dönt; nem az Isten szerint való módon halad, gondolkodik, szól, tesz, és eltéveszti azt a célt, ahova, amire egyébként Isten eljuttatná.

Már az első tanítványoknál is látszódik az a megmagyarázhatatlan vezető tényező, ami a bátortalan apostolokat erőssé teszi: egy megmagyarázhatatlan, érthetetlen és láthatatlan erő, amely által olyan dolgokat tettek, amire semmilyen értelmes fizikai, józan magyarázatot nem tudtak adni.

Tudtak gyógyítani és úgy imádkozni, hogy ezáltal csodák és jelek történtek; hogy tudtak az emberek számára érthetően és megerősítően megszólalni, számosakat támogatni és azok életét minden tekintetben jobbá tenni.

Az ok egyszerű: Isten Lelke elkezdett munkálkodni bennük; a problémáik megoldójává maga Isten vált.

A Szentlélek azóta is egyszerűen megérteti velünk a lényeget, az igazságot, a valóságot; belülről egy meggyőződést ad, olyat, ami tudja, hogy mi a helyes, és mi a helytelen.

Sok keresztyén élete is olyan, mint a hullámvasút, nagy anomáliák vannak benne: egyszer sok méterrel a föld fölött lebegünk és repülünk a boldogságtól, utána meg szívlapáttal sem lehet összeszedni minket, úgy elkeseredünk, leeresztünk.

Pedig pont ezt a hullámvasút életet teheti könnyebbé az, hogyha az ember ebben az életritmusban újra és újra kérni tudja arra Istent, hogy Lelke által erősítse, töltse be őt.

Ez az ismeret, ez az értelmezni segítő erő az, ami amúgy egyáltalán megadja az Isten-értés lehetőségeit is számunkra.

Jézus szavait és a Szentírás tanítását is értelmezni csak úgy magunktól nem megy – kell ehhez is a Szentlélek munkája, különben nem vagy félreértenénk az égi üzenetet.

Vagyis a Szentlélek az, aki megnyitja például előttünk az Írásokat is, ettől lesznek számunkra világosak az tanítások, az igék.

Megfedd, tanít, megjobbít, hasznos olvasni.

Isten így szeret minket és felelősséget is így visel értünk, ezért bizonyos dolgokra rámutat, leleplez, más valamiket meg leplez, megint mást világossá tesz, vagy éppen padlóra küld, vagy éppen kijózanít; de leginkább a szeretetét is adja nekünk.

Isten Lelke megtanít aztán beszélgetni is az imádság által Istennel, merthogy magunktól ezt sem tudnánk, azt is tanulni kell.

És a Szentlélek az a valaki, aki vigasztal Pártfogóként.             Olyan sokan vannak, akiknek vigasztalásra van szükségük, és nemcsak a gyászolók számára kell ez.

Azoknak is szükségük van erre, akiknek leült a lelkük, akik depressziósok, akik ráéreznek arra, hogy bizony minket már csak Isten emelhet fel.

A Szentlélek megvigasztalja a mi csüggedő, magunkba roskadó lelkünket, megvidámít; ha elbukunk, megvigasztal.

És a Szentlélek az, aki eszünkbe juttat mindent.

Egy egyetemista kérdezte meg egyszer tőlem, hogy lelkész úr, még a vizsgatételeket is?

Hát, mondtam, ha akarja Isten Lelke, akkor még azt is, de ha valaki nem tanult, akkor azt nem fogja.

Segít, de tanulni kell, mert kell mire emlékeztetnie.

Hányszor elmondták orvosok, hogy ott álltak a beteg mellett, és nem tudták, hogy mi a diagnózis, de valahogy Isten Lelke eszükbe juttatta, ha ez így van, akkor ez ezért van, és az volt a megoldás.

Bízhatunk benne, hogy minden körülmények között segítségünkre van a mi Pártfogónk.

Azt nem mondom, hogy megírja helyettünk mondjuk azt a bocsánatkérő levelet, de segít megírni.

Azt nem mondom, hogy kimond helyettünk dolgokat, de segít kimondani, megfogalmazni.

Megtanít tanulni, és felelősen gondolkodni és dönteni.

Őnélküle csak olyanok vagyunk, mind a lendkerekes autók, amelyeknek nincs saját energiája.

Kétszer-háromszor meghajtjuk a kereket, azzal az erővel fut, aztán megáll.

Ezért van szükségünk Isten Lelkére, aki újra meg újra segít, vezet, feltölt, nekilendít, int, tanít, vigasztal és pártfogol minket.

Ezért imádkozhatunk.

Ebben erősödhetünk.

Erre fejlődhetünk.