Background Image

Hirdetés - 2019.06.30.

„Jézus mondja:

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

Mt.11,28.

 

Alkalmaink:

             Június 30. – Szentháromság utáni 2. vasárnap:

  • 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden, amelyen az orgonatábor néhány résztvevője (Huszár Botond; Bruckner Bernadett, Heszler Tímea) szolgál a liturgikus énekek helyén egy-egy orgonadarabbal. Köszönjük felkészülésüket!
  • 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén.
  • Ezen istentiszteleteink perselypénze külön gyűjtéssel országos egyházi gyógykezelési offertórium.

             Július 1. – Hétfő:

  • Ezen a héten folytatódik templomunkban az ökumenikus orgonatábor, bár a hét során két napon át a résztvevő fiatalok kiránduláson is részt vesznek.
  • 10 órakor áhítat a Szociális Alapközpontban.

             Július 2. – Kedd:

  • A délután során mezőberényi fiatalokat fogadunk a füredi templomunkban.
  • 16 órakor istentisztelet a Szívkórház mozitermében.
  • 17 órakor bibliaóra a gyülekezeti teremben – folytatjuk Márk evangéliumának elemzését.
  • 18 órakor német nyelvű istentisztelet Taizés liturgiával Heiderose Gärtner-Schultz hévízi német lelkésznő és lelkészünk szolgálatával. Meghívott igehirdetőnk ezen a napon a német egyháztól a hesseni Assenheimben szolgáló Rita Mick-Solle lelkésznő.

             Július 5. – Péntek:

  • 17 órakor ifióra a gyülekezeti teremben.
  • 18 órakor az arácsi református templomban tartják az orgonatábor résztvevői a hagyományos táborzáró orgonakoncertjüket.

             Július 6. – Szombat:

  • 18 órakor jótékonysági orgonakoncert lesz a pécselyi református templomban, amelyre a meghívót tolmácsolom „Orgonazene négy kézre és négy lábra” címmel. Az előadók: Farkas Ágnes és György Judit.

             Július 7. – Szentháromság utáni 3. vasárnap:

  • 9 órakor úrvacsorás istentisztelet Balatonfüreden.
  • 10.04-kor evangélikus istentiszteletet közvetít a Kossuth Rádió Tállyáról, Kossuth Lajos keresztelési gyülekezetéből, a Tokaj-Hegyaljáról. Igét hirdet Gerlai Pál helyi lelkész.
  • 11 órakor istentisztelet Felsődörgicsén.
  • 16.30-kor úrvacsorás istentiszteletet tart lelkészünk Balatonlelle – Rádpusztán, a romtemplomnál az ottani országos cserkésztáborban résztvevő fiatalok részére, ahogy 2 éve tettük azt Pécsely Zádor-várnál.

             Július 8. – Hétfő:

  • E napon kezdődik a piliscsabai Béthelben az EKE szervezésében keresztyén családos hét. További információkat Kósa Gergely lelkész úrtól kaphatnak a 20/824-4962 számon.

             Július 9. – Kedd:

  • 17 órakor bibliaóra a gyülekezeti teremben – folytatjuk Márk evangéliumának elemzését a nyári időszakban is.
  • 18 órakor német istentisztelet taizés liturgiával Rita Mick-Solle lelkésznő igehirdetésével.

             Július 12. – Péntek:

  • 17 órakor Szurasenkó Dániel ad koncertet templomunkban a Zeneirodalom legvirtuózabb darabjait játszva fúvós hangszerein.
  • A koncertet a szokásos ifióra követi.

             Július 14. – Szentháromság utáni 4. vasárnap:

  • 9 órakor istentisztelet Balatonfüreden.
  • Istentiszteletünket a hagyományos szeretetvendégségünk követi – köszönöm testvéreim segítségét az előkészületben és a hozott süteményeket.
  • 11 órakor istentisztelet Alsódörgicsén
  • 14 órakor istentiszteletek Balatonakaliban.
  • 15 órakor istentisztelet Kisdörgicsén.

            

Jóelőre jelezzük:

  • 2019. július 19-28 között rendezik idén a Művészetek Völgye Fesztivált, amely ideje alatt mind Kapolcson, mind pedig Taliándörögdön az evangélikus templomokban és udvaraikban gazdag egyházi programkínálat lesz.
  • 2019. július 27-én, szombaton Dörgicsén falunap lesz, amelyen egyházi áldó szolgálatra is sor kerül 11.45-kor a művelődési és faluház udvarán, templomaink pedig nyitva lesznek.
  • 2019. július 27-én, szombaton és augusztus 1-jén, csütörtökön a balatonakali gitárfesztivál keretében klasszikus gitárkoncertek lesznek 20.15-ös kezdéssel a balatonakali templomunkban.
  • 2019. július 28 – 30 között ifinapokat tartunk, amelyre várjuk a megkonfirmált korú fiataljainkat. Jelentkezni Riczinger Ádám ifivezetőnknél lehet.
  • 2019. augusztus 4-10 között lesz a Keresztyén Önkéntesek Szövetségének hagyományos nyári Napvető élménytábora 7-12. osztályosoknak Piliscsabán; illetve augusztus 11-17 között ugyancsak Piliscsabán és a KÖSZI szervezésében a 3.-8. osztályosoknak a Napvető kalandtábor. Információk a koszi.net honlapon olvashatók vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kérhetők.
  • 2019. augusztus 29-én, csütörtökön ismét meglátogatja az alsódörgicsei templomunkat a müncheni Bach-kamarakórus és zenekar, akik egy koncerttel örvendeztetik meg az odalátogató érdeklődőket.
  • 2019. szeptember 7-én, szombaton ökumenikus hajós istentiszteletet tartunk. A belépőjegy 1.600. Ft. lesz. Gyülekezetünk 70 fővel vehet részt az alkalmon. A kijáratnál kihelyezett íven lehet feliratkozni.
  • 2019. szeptember 29-én, vasárnap tartja egyházkerületünk az immár hagyományos artikuláris napját – idén erre Nemeskéren kerül sor. Egy feliratkozó ívet kihelyeztem, hogy kellő jelentkezés esetén akár közösen is odakirándulva „zarándokoljunk el” hazánk ezen különleges evangélikus fatemplomába és az ottani egyházkerületi rendezvényre.
  • Pénzügyek:
  • Köszönjük, hogy testvéreink rendezik egyházfenntartói járulékukat pénztárosainknak vagy csekken befizetve; illetve átutalással vagy havi megbízással (11748069-20011930).
  • Alapítványunk is köszönettel fogad adományokat a 17600138-00621331-00200004 bankszámlaszámra történő átutalással.

Egyéb:

  • Köszönöm minden segítőmnek, hogy a múlt héten áldásos módon tudtuk végigvinni a gyermek- és ifjúsági táborunkat, összesen amúgy 37 résztvevővel.
  • Köszönöm azon testvéreknek, akik a tegnapi gyülekezeti nap lebonyolításában, megszervezésében segítséget nyújtottak, akár kétkezi segítségükkel, akár adományaikkal, akár a gondoskodásukkal, akár imádságukkal.
  • Köszönöm, hogyha a szülők a következő tanévben is megerősítik a már iskolás gyermekeik kapcsán az egyházi hitoktatási rendszerünkben való maradásukat; illetve örömmel fogadjuk a hozzánk erkölcstanról átiratkozó gyermekeket is felekezettől függetlenül.
  • Jelzem örömmel, hogy az alsódörgicsei orgonánkat már szétbontották részben az orgonaépítő és -restauráló szakemberek, így elkezdődhetett az ottani Szalay-műemlékorgona felújítása főképpen elnyert pályázati keretből.
  • Megjelent az Evangélikus Élet legfrissebb száma, amely a kijáratnál megvásárolható az iratterjesztésből, benne a balatoni (így a mi) nyári istentiszteleti rendünk is olvasható.