2018.12.16.
Jel.3,7-13
„A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél van a Dávid kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki: Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Íme, neked adok némelyeket a Sátán zsinagógájából, azokból, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem hazudnak: íme, megteszem velük, hogy eljöjjenek, és leboruljanak a te lábad előtt, és megtudják, hogy én szeretlek téged. Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak. Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”
A hét kis-ázsiai város közül, amelyekről a Jelenések könyvében olvasunk, két hete Efezus került elénk, ma pedig Filadelfia az, ahova jelképes elutazhatunk.
Amúgy ez a város volt a legfiatalabb település az apokalipszisben felsoroltak között.
És hangsúlyozom még egyszer is, természetesen nem az amerikai nagyvárosról van szó, sőt, az amerikai történelmi nagyváros éppen hogy erről a kis-ázsiai városról, illetve annak nevének jelentéséről kapta a nevét, ami annyit tesz amúgy: testvérszeretet.
Ezt a várost egyébként sajátos céllal és rendeltetéssel létesítették az ókorban.
Határváros volt három tartomány találkozásánál.
Azzal a jól átgondolt szándékkal alapították, hogy a görög nyelvet és kultúrát terjessze kelet felé.
Filadelfia kisváros volt ugyan, de mégis fontos közlekedési csomópont is, és ilyen értelemben is a „nyitott kapuk” városa volt a sokféle irányból ékezettek számára.
A kereskedelem és közlekedés szempontjából kedvező földrajzi fekvése ellenére mégsem tudott Filadelfia nagyvárossá növekedni, mivel olyan területen feküdt, ahol gyakoriak voltak a földrengések, így történelme során többször is elpusztult.
A város keresztyén gyülekezete sem lehetett nagy létszámú: kicsiny, de hitében erős gyülekezet lehetett ez.
A kora keresztyén feljegyzések 11 filadelfiai mártír nevét jegyzik fel személy szerint, akiket az üldözések idején a Jézusban való hitükért öltek meg.
És ha a többi levelet is elolvassák a testvéreim, akkor felfigyelhetnek arra, hogy ez a gyülekezet volt az egyetlen a Jelenések könyvében szereplő 7 kis-ázsiai gyülekezet közül, amely csak dicséretben részesül Jánostól.
Kevés volt ugyan a gyülekezet létszáma és ereje, de mégis megtartották hitüket, és nem tagadták meg Krisztust.
Egy kicsiny, de annál hűségesebb gyülekezet, akik a nyitott ajtók nagy lehetőségét kapták.
Akár a mi gyülekezetünkről is szólhatnának e sorok.
Igénkben amúgy az a Jézus szólal meg, akinél Dávid király, a nagy zsidó uralkodó kulcsa van.
Ez pedig egy utalás Ézs.22,22-re, ahol egy Sebna nevű udvarmestertől, aki Egyiptom mellé állt a saját népével szemben, és Egyiptomtól várt segítséget Isten helyett, elvette az Úr ezt a hatalmi jelképet, a kulcsot, és másnak adta.
A kulcs rendelkezési jogot és hatalmat jelent, amelyet az épület birtokosa vagy annak megbízásából annak a gondnoka kap meg,; mint ahogy egykor a mi közösségünk is megkapta ennek a templomnak a kulcsát közel 20 évvel ezelőtt, amikor átadásra és felszentelésre került ez a hajlék.
A kulcsok hatalma a Bibliában a menny megnyitását és bezárását jelenti.
Ezek a kulcsok a szentírásbeli részlet szerint Péter kezében vannak, és nem azért, merthogy ő volna a portás a mennyország kapujánál, hanem azért, mert Jézustól a megbékélés és megbocsátás kettős hatalmát kapta meg.
Jézus saját magáról is úgy szól, mint aki ajtót nyit Isten királyságába, és ezt mondja magáról: „Senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam.”
És Urunk a Jelenések-beli igében is így mutatkozik be: „Nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”
Az Atya Jézus kezébe adta ezt a kulcsot.
Ádvent ezen 3. vasárnapján tehát már messze nem a várt Kisjézuskáról beszélünk, hanem arról az Úrról, aki a mennybe ment és aki a nagy ádventkor majd újra eljön.
Addig pedig mi dolga az örök ádventben élő és filadelfos – azaz testvérszerető közösségnek?
Nos, kiderül igénkből, többek között az, hogy megtartsa Jézus „állhatatosságára intő beszédét”.
Hogy a gyülekezet nemcsak lassan 2 évtizedes gyönyörű templomának építésében és szépítésében jeleskedik, hanem élő kövekből épít lelki házat is.
És ha ez így történik, akkor ígéretet kaphat arra, hogy oszloppá teszi őt Jézus az Isten templomában, azaz megerősödhet, megszilárdulhat, és ezzel együtt mások terheit is hordozni tudja.
Fogyasztó gyülekezetből termelő gyülekezetté válni.
Zárt közösségből nyitott közösséggé lenni.
Templomfalak közé szorított titkos és misztikus társaságból flexibilisen átkaroló társasággá válni.
„Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be.” - ígéri nekünk is, ha ez előbbieket megéljük.
Életünkben sok-sok ajtónak van nagy jelentősége. Egy iskola, egy kórház, egy műtő, egy otthon, egy templom, egy bírósági épület, vagy akár egy ravatalozó ajtaja is olykor sorsdöntő hatással lehet ránk.
Az egyik azért, mert esetleg megnyílik, a másik meg azért, mert talán-talán zárva marad előttünk.
Vannak ajtók, amelyek összekötnek embereket és vannak, amelyek elválasztanak.
A nyitott és a bezárt ajtó képe nagyon gazdag üzenetű kifejezése a Szentírásnak.
A bűneset története arról szól, hogy miközben az ember megnyitotta szívét a kísértő előtt, az Isten elleni lázadás következtében bezárul az éden kertjének kapuja.
Megdöbbentő a tékozló fiú története is, ahol nyitott ajtó képe tárul elénk.
Elgondolkodtató, hogy miért is nyitotta ki a tékozló fiú apja az ajtót fia előtt.
Az előtt a fiú előtt, aki kikéri az örökségét, messze vidékre költözik és lezüllik egészen a disznók vályújáig.
Szabadon elmehetett, mert nyitva volt az ajtó.
De még megdöbbentőbb az, hogy visszafelé is nyitva van az ajtó, azaz hazamehetett, megbánva a bűneit.
Mert Isten nem foglyokat akar az Ő gyülekezetében, hanem szabad, örömmel neki szolgáló hívő embereket.
Jézus a bezárt ajtókat nyitotta szélesre előttünk.
Általa a menny kapuja újra megnyílott az embernek.
Maga Jézus mondja a János evangéliumában: „Én vagyok a juhok ajtaja. Ha valaki hisz énbennem, az kijár és bejár, és legelőt talál”.
Az Isten országába vezető ajtó Jézus.
Ami a bűneset következtében bezárult az Éden kertjében, az csak Krisztus által nyílik meg újra.
Ezért örömteli hely a gyülekezet, a nyitott templom, mert itt minden istentiszteleten, így most is Isten kinyitja az ajtót és kinyitja előttünk a szívét.
És hiszem, hogy a nyitott ajtó egyben nagy lehetőség az embertársaink felé is.
Mert Krisztus nemcsak a menny felé nyitott kis egy ajtót előttünk, hanem az emberi kapcsolatainkat illetően is.
Egy dacosan, haragosan becsapott ajtót csak Krisztus szeretetével lehet újra kinyitni; egy lehetetlennek tűnő helyzetet, általa lehet reménységgel újrakezdeni.
A jeruzsálemi templomban a szentek szentjét elválasztó ajtókárpitnak a nagypénteki kettéhasadása, és a húsvétkor megnyíló bezárt sír is erről tanúskodik.
A világ által felkínált sok nyitott ajtó a halálba vezető ajtók sokasága lehet, de a Jézus által megnyitott és felkínált ajtó mindig az életbe visz.
Jézus dicsérő szavakkal illeti az ilyen filadelfiai gyülekezeteket, akik hűségesek maradtak hozzá a nehézségekben, kevésségük és gyengeségük ellenére is.
És szól a gyülekezet számára adott lehetőségről is, hogy bizonyságot tegyünk Róla mindazoknak, akik egyébként a Krisztus ügyének ellenségei.
És ezen a ponton kell arra rádöbbennünk, hogy ez bizony nem is olyan könnyű feladat, mert Jézus az övéit általában a legnehezebb helyekre és emberekhez küldi.
Említettem, hogy Filadelfia városát azzal a céllal alapították, hogy missziót töltsön be: Kis-Ázsia legforgalmasabb útja vezetett keresztül rajta, amelyen a futárok hozták-vitték a birodalom távoli vidékeire a római császárok üzenetét.
De a filadelfiai gyülekezet előtt megnyílik egy másfajta misszió nagy lehetősége is: a gyülekezet a kicsinysége ellenére is nagy feladattal lett megbízva.
Növekedésének kulcsa, jövőjének záloga abban van, hogy a Jézustól kapott küldetésében meg tud-e újulni?
Hajlandó-e a nyitott ajtón belépni?
Mer-e indulni járatlan utakon, ismeretlen, idegen, sőt sokáig ellenséges emberek felé is nyitva?
Tudunk-e sóvá lenni a környezetünk számára itt a Balaton-parton, ahol annyi-annyi ember fordul meg?
Mert, ha a gyülekezet csak önmagát sózza, akkor az nagyon gyorsan megízetlenül; és amelyik gyülekezet csak önmagának világít, ahelyett, hogy Krisztus világosságát engedné átragyogni magán keresztül mások felé is, az létének értelmét veszti el.
Jézus nekünk is nyitott ajtót adott.
A hitünket megtartani csak továbbadva lehet, aki nem adja tovább, aki nem lép be a nyitott ajtón, az elveszíti.
Gondoljunk csak az adós szolga példázatára, aki óriási ajándékot kapott urától azzal, hogy amaz elengedte neki minden, hatalmas összegre rúgó adósságát.
De amikor ő viszont az ő szolgatársának nem akarta elengedni még azt a csekély adósságot, amivel az tartozott neki, tehát amikor nem adta tovább a bűnbocsánatot, amit önnön maga kapott, akkor a saját ajándékát is elveszítette.
Aki nem lép ki a világba Isten örömüzenetével, az önmagát is kizárja Isten országából!
Legyen ez a hely és ez a közösség egy nyitott ajtó minden igére szomjúhozó ember számára.
Vegyük észre azokat a nyitott ajtókat, amelyeken nekünk kell kilépnünk az emberek közé.
Múlt vasárnapi presbiteri lelki napunkon talán sokak megdöbbenésére a lelkész feladatát a küszöbhöz hasonlítottam - de ez a „kint”-et behozó, a „bent”-et pedig kivívő lét mindegyikünk szolgálata kell hogy legyen.
Lehet, hogy erőtlennek, kicsinek, tapasztalatlannak érezzük magunkat mindehhez, de épp ezért szól nekünk az Úr ádventi bátorítása: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be.”
