2020.01.26.
Mt.4,23-25
Azután bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében. El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket. Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Figyeljük csak ezeket a kifejezéseket, amiket kiemelek a mai igehirdetési alapigénkből:
„Egész” - mármint egész Galileát bejárta Jézus.
„Mindenféle” - mármint mindenféle betegséget meggyógyított.
„Egész” - mármint híre elterjedt egész Szíriában.
„Sokféle” - mármint sokféle betegségtől szenvedőt gyógyított meg, sőt itt egész részletese a leírás, hogy miféle betegségek felett lett úrrá Urunk.
„Nagy sokaság” - és itt a nagy és a sokaság is egyaránt hangsúlyos, mint sajátos fokozása a tömegnek: ilyen sokan követték őt; itt pedig részletese leírást olvashattunk arról, hogy honnan is érkeztek ezek a követők.
Mennyi különös szó arról, ami mind arra utal, hogy milyen sikeres Jézus.
Hogy hogy befutott, hogy sztárrá lépett elő, hogy benne van az „X-faktor”, hogy „Csillag születik”, hogy Ő lehet a következő show-man.
Soha nem látott tömegek szegődnek nyomdokába, Neki, aki nem röghöz kötve, de mindenkihez ellátogatva vette nyakába az utat, hogy bejárja – hogy mesenyelven mondjam Hencidától Boncidáig az egész vidéket.
Jó hogy nem jut el ez Óperenciás tengeren is túlra, meg az üveghegyen túlra, ahol a kurtafarkú malac túr!
Ő is meg, Hozzá is jönnek – egész nagy túrázás folyik itt, és egészen nagy megmozduló emberáradattal.
Ez a leírás Máté evangéliumában arról a kezdeti sikerekről szól, amikor Jézus még hihetetlenül népszerű, amikor még minden nyüzsög körülötte, amikor még nem hagyját el, nem hagyját cserben, nem csalódnak benne, nem árulják el, nem futnak el Tőle a szélrózsa minden irányába.
Ez még a csupa siker ideje, a rengeteg lelkesültség ideje, a nagy váradalmak ideje, a hihetetlen befutottság ideje, a nagy alkat és a néptömegek egymásra találásának és első nagy lelkesedésének az ideje.
Aztán, tudjuk, később egészen másképp lesz.
Sorra elpártolnak tőle, előbb a másképp gondolkodók, aztán honfitársai, végül még a tanítványai is.
Alig marad tucatnyi követője, keresztjének tövében meg már csak pár asszony és János apostol áll meg.
A nagy népszerűség után eljön a nagy cserbenhagyások kora; a nagy imádat után a nagy otthagyások kora; a hihetetlen kihasználás után a „már nem is kell nekünk ez a Megváltó!” mentalitás kora.
De itt és most még minden a topon van, még minden csúcsra járatva, még teljes gázzal, még teljes lendülettel, még megy a szekér; még dübörög a „gazdaság”.
Ez a mai ige az emberi fényesség mutatója; a nagy lelkesültség kiábrázolója; az eszméletlen bizakodás és egymásra-hangolódás megcsillantója.
Ez a mai ige az, amit az egyik fiatal testvérem így fogalmazott meg (kérem, ne botránkozzanak meg rajta): „Itt és most még minden Hawaii, dizsi, napfény!”
Mindezek kapcsán pedig hadd szóljak ma számunkra arról, hogy merjünk keresztyén emberként füredeni a sikerekben – mindenek előtt Jézus sikereiben, másrészt az ebből adódó saját sikereinkben is.
Sajnos, hívő létünket olyan fanyarnak, olyan kiábrándultnak, olyan konzervatívnak, olyan búskomornak tartja a világ, még sokszor mi magunk is.
Sajnos, sokan azt gondolják, és bizony sokszor mi is, hogy a keresztyénség valójában csak arra jó, hogy erőt adjon az állandó rosszhoz, hogy támogatást nyújtson a szörnyű életben.
Sőt, sajnos legtöbben azt gondolják, hogy a keresztyén ember léte csak a sikertelenséghez kapcsolódhat, nem járulhat hozzá semmiféle evilági siker és jó.
Nos, enm gondolom, hogy ez így lenne.
Sőt, a hívő létünk telve kellene hogy legyen mosollyal, örömmel, amit azok a sikerek okoznak, amelyek a hitünkből fakadnak.
Miért ne fürdőzhetnénk meg Jézus sikereiben is?
Miért ne örülhetne Isten a mi sikereinknek is?
A keresztyénség nem egy állandó menekülőút a negatívból, hanem egy állandó boldogság is a sikerekben.
Nem, nem a siker teológiáját hirdetem ezzel, hanem pont a kereszt teológiáját.
Nem arról szólok, hogy Isten a jó hitünkért és jó tetteinkért sikerekkel ajándékozna meg minket, hanem arról, hogy Isten részesít bennünket nemcsak a krisztusi megpróbáltatásokban, keresztekben, hanem abban is, hogy részesít minket abban az erőben is, amit a golgotának a legnagyobb sikere jelent: a részesedést Belőle.
Mert a kereszt nemcsak bukás, nem elveszés, hanem a kereszt annak a sikere, hogy Isten terve végbement az embervilágon, hogy az Ő akarata szerint alakult minden a megváltásunkra.
A mai igei történetünkben még minden rendben van, még minden fénylik, még mindig tökéletes.
De miért ne lehetne az életünk mindig ilyen Jézus-követőként.
Persze nem evilági sikerek miatt, hanem az olyan sikerek miatt, amik Jézus életpályáját is követték és jellemezték.
Merthogy az ő sikerei mik is voltak valójában?
Az, hogy segít másoknak.
Az, hogy örömöt, teljes életet ad másoknak.
Az, hogy meggyógyít sokakat.
Az Ő sikerei nem öncélúak, hanem mindig értünk valók; nem kizárólagosak, hanem felénk nyitottak.
A tolongás azért van Körülötte, mert sokan rászorulnak; azért van ez a nagy tömeg Mellette, mert tudják, hogy Nála választ kaphatnak a kérdéseikre és megoldásokat a problémáikra.
Miközben Ő ennyire adni akaró az emberek felé, aközben, sajnos, mi, emberek legtöbbször csak kihasználni akarjuk Őt.
A nagy kérdés tehát ez mai igénk kapcsán: mi miért megyünk Hozzá?
Minekünk Mi Ő?
Csak azért kell, mert Ő egy csodatévő?
Csak azért kell, mert Ő majd segít?
Csak a saját önzésünk, rászorultságunk, kínjaink vezetnek Hozzá, vagy az egész életünk Rá vágyódik?
Miért megyünk Hozzá?
Mert gondjaink vannak, és akkor már kipróbáljuk megannyi más mellett Őt is, hátha az Ő gyógymódja hatásosabb, mint a többi, amit már kipróbáltunk?
Miért megyünk Hozzá?
Mert itt fáj, meg ott fáj, itt rossz és ott rossz, és hátha Ő lehet a megoldás.
Miért megyünk Hozzá?
Mert sokan követik Őt, mert divatos a Nyomdokaiba szegődni, mert befutott és Vele mi is azok lehetünk?
Miért megyünk Hozzá?
Mert jó villogni Vele, mert jó alkalomadtán odadörgölőzni Hozzá, mert jó az oldalvízén nekünk is csúcsra törnünk?
Ha Jézus mindig csak az utolsó, aki eszünkbe jut akkor, amikor baj van; sőt, ha Jézus csak akkor jut eszünkbe, amikor baj van; akkor az a Hozzá-érkezés nem igazi hit, csak kihasználás.
Persze, Ő annyira jó, hogy még ilyenkor is segít; de azért lássuk be, hogy erre nem lehet mindig bazíroznunk.
Ha Jézus mindig csak a hős, a celeb, az influenszer, a sláger az életünkben, akkor elég nagy bajba kerülünk olyankor, amikor viszont nem ilyen ragyogásban érezzük a fényét és nem ilyen erővel érzékeljük az energiáit.
Ha olyanok vagyunk, mint Péterék a megdicsőülés hegyén, akiknek az tetszik, hogy Jézus milyen menő, beszélget Illéssel és Mózessel, színeváltozik; sőt egyenesen még azt is mondjuk neki az apostolokkal: „Jó nekünk itt lenni, építünk egy sátrat Neked, egyet Mózesnek, egyet Illésnek.”
Maradjunk itt, ahol minden remek, minden sikeres, minden fényes, minden ragyogó, minden bejön, minden oké, minden csúcs; nehogy már vissza kelljen menni a nyomorúságba, az emberek közé, a mélységekbe!
De Jézus kijózanítja övéit: Nem lehet mindig sütkérezni a fényben, nem lehet örökké ott maradni a magasban, nem lehet mindig a sikerekben és csodában élni.
Tömegek, teljesség, sokadalom, követés, ámulás, rajongás – ezt olvassuk ki mai igénkből.
Jó ezt is átélni, jó Jézus sikerét látni, jó magasba törni Vele.
De jó, testvér, alászállni is, a másik oldalt is látni, a minden élethelyzetben való követés útját járni!
