2019.07.21.

Lk.9,57-62

Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: „Követlek, akárhova mégy.” Jézus azonban így felelt: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másikhoz pedig így szólt: „Kövess engem!” De ő ezt kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” Jézus így válaszolt neki: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!” Egy másik is ezt mondta: „Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.” Jézus pedig így felelt: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

            Három lehetséges krisztusi tanítvány kerül ma elénk.

            Egy, aki mindenképpen menne Jézus után és követné Őt tűzön-vízen át; egy másik, akinek esze ágában sincs nyomába lépni; és végül egy harmadik is, aki viszont menne is, meg nem is, vagyis egy olyasvalaki, aki hezitál.

            Nézzük meg most őket egyenként, és nézzük meg bennük magunkat is.

1. Az első tanítványjelöltnél azt látjuk, hogy roppant lelkes és tökéletesen elkötelezettnek tűnik.

            De vajon elég-e ennyi?

            Elég-e az a nagy akarat, amivel az ember Krisztus lába nyomába szeretne belelépni, vagy ez még kevés.

            Mai igénk előzményeiből azt látjuk, hogy nagy sokaság követte Jézust, tetszett az embereknek, népszerű volt a körükben, és amolyan showman-ként tetszetős is volt az, hogy a követői legyenek.

            Elvégre a híres embereket, művészeket, sportolókat, politikusokat követve ma is megtelnek a sportcsarnokok.

            Fantasztikus élmény lehetett magának Jézusnak is, hogy alkalmanként akár több százan, akár több ezren hallgatták, elvégre ennek a szónokok mindig örülnek.

            De mintha Jézusnál ez mégsem így lenne.

            Mintha le akarná beszélné azokat, akik követni akarják őt, legalábbis azokat, akiket csak a hirtelen jött népszerűség és divathullám vonz

            „A rókáknak barlangjuk van, a madaraknak meg fészkük, de nekem még lakásom sincs. Biztos, hogy követni akarsz engem? Biztos, hogy akkor is ott akarsz lenni mellettem, amikor nem minden tökéletes, trendi, vonzó, menő és látványos? Sőt, akkor is, amikor nincs hova a fejünket lehajtani, legfeljebb csak úgy és akkor, amikor a kereszten majd lecsuklik mindent elvégeztetve a fejünk?”

            Lám-lám, Jézus mintha létszámstopot rendelne el - mai szóval -, hogy nem kell annyi tanítvány, pedig nem azt teszi, csak éppen valódi követőket akar.

            Mintha lebeszélne, pedig nem, csak olyanokat szeretne látni maga mellett, akik elkísérik végig, minden körülmények közepette.

            Jézus egyfajta kijózanítást sugall nekünk.

            A könnyű felbuzdulókat ugyanis szeretné világosan és világos döntés elé állítani, merthogy ára van annak, ha valaki Jézus követője akar lenni.

            Lehet, hogy elutasításnak tűnik, de valójában józan szeretete ez Jézusnak., mert nagyon is jól tudja, hogy csak azok alkalmasak ma is a tanítványságra, akik mindvégig kitartanak mellette.

            Urunknak nem nagy tömegre, mennyiségre van szüksége, hanem elkötelezett és hűségesen kitartókra.

            Merthogy akkor is nagy tömeg volt mellette, amikor kenyeret osztott, meg amikor hozsannáztak virágvasárnap, de a kereszten már csak páran voltak ott mellette.

            Márpedig Ő lassan halad már a kereszt felé, és erre az útra valójában csak azok léphetnek rá, akik elkötelezetten szerint követik Őt.

            A jézusi út nem sétagalopp, nem könnyű út.

            Biztos, hogy akarsz ezen járni?

            Megrendítő, hogy Jézus nem a saját bölcsőjében fekszik akkor, amikor megszületik, hanem egy betlehemi istállóban, egy idegen barometetőben, mert nem volt a szállásokon számukra hely.

            Már akkor sem volt helye, ahogy akkor sem, amikor meghal, hiszen tudjuk, hogy Arimáthiai József farizues lesz az, aki Jézust végül a saját sírjába helyezte, merthogy még az sem volt neki, még a sírja is csak kölcsönsír.

            Persze elsősorban olyan kölcsönsír, amit végül csak 3 napig vesz igénybe.

            Nos, ezeknek a szállástalanságnak, hajléktalanságnak mindenképpen különleges szimbolikája van, ahogy azt Pál apostol a 2.Kor.8,9-ben írja:

            "Mert ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus jótéteményét; hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok."

            Isten ennyire koldussá lett értünk, mert az isteni nagysága ez pont, ahogy vállalta mindvégig értünk a legszegényebb állapotot.

            Az egyház romlása is sokszor az volt, amikor a célja már nem lett más, mint csak a pompás épületeinek a fenntartása, vagy újak építése; amikor már nem az igékben kerestük a nemes egyszerűséget, hanem a gazdagságban.

            Jézusnak egy ruhája volt, egy köpeny, amire aztán sorsot vetettek nagypénteken; Ő egyszerű emberként élt és nem érdekelte a pompa.

            Nem arról persze van szó, hogy az értékeinket ne óvjuk, ne gyűjtsük, ne vigyázzuk, hogy a templomok állagát ne őrizzük, vagy ne építsünk újakat.

            Természetesen, őrizzük meg, de ha úgy megyek haza a még mindig új 20 éves templomomból, hogy nem viszem magammal haza Jézus illatát, hanem itt hagyom, az imát, énekeket, igéket, az üzenetét, akkor az mit sem ér.

            Ne azért kövessük, mert azt jó lehet nekünk a földi szempontok szerint, hanem azért, mert Ő ennél sokkal többet is tud adni; hiszen teljes uralmának lehetünk ezzel eszköze, még úgy is, hogy az nem biztosít itteni egzisztenciát, sőt még a legszűkségesebbeket se nyújtja.

2. A 2. tanítványjelölt már nem maga jelentkezik, esik ki szinte az iskolapadból, hogy őt szólítsák meg.

            Őt már Jézus szólítja meg: „Kövess engem!”

            Amúgy a követés szó az újszövetségi görögben itt a teljes, a feltétel nélküli követés szava.

            Talán ettől ijed meg pont az elhívott, ettől a feltétlenségtől, ettől a tökéletes elvárásrendszertől.

            És talán attól is, hogy azt érzi, neki itt még e földön dolga és küldetése van, amit akár valóságosan, akár távlatszerű szimbolikussággal is értünk, így fejez ki: „Engedd, hogy elmenjek előbb, és eltemessem az apámat.”

            Hú, milyen megdöbbentő Jézus válasza erre: „Hadd temessék el a halottak a holtak, de te kövess engem!”

            Ez a különös jézusi logion mindig is nagy gondot jelentett a jóérzésű embereknek, az egyház népének is, elvégre a 4. parancsolat és egyáltalán az emberi tisztesség azt diktálja, hogy az ember szeresse, tisztelje, vigyázza, és ha kell, gondozza, ápolja, temesse el a szüleit.

            Az őseink, eleink tisztelete és a kegyelet az egyik legfontosabb emberi erényünk, és mintha Jézus most ezt is elvenni akarná tőlünk; amivel nemcsak hogy botrányt vált ki a szívünkben, de azt is sugallja, mintha mi haszontalan és becstelen gyermekek lennénk, ha azt tesszük, amit Ő mond.

            Origenész úgy próbálta feloldani ezt a feszültség-teljes parancsot, hogy Jézus szavait úgy értelmezte, miszerint sokan vannak, akik eltemethetnek valakit, de kevesen vannak, akik Isten országának örökösei lehetnek.

            Augustinus és utána Lutherünk is pedig úgy próbálta meg feloldani e kemény kijelentés velejét, hogy azt állították: valójában a halottak a lelki halottak, a nem-hívők; ők csak csinálják a maguk ügyes-bajos dolgait, de a hívő embernek ennél több és fontosabb kötelességei is vannak.

            De vannak írásmagyarázók, akik ezt metaforikusan értették, vannak, akik fordítási hibára gyanakodtak, vannak, akik egy arámi szójátékot vélnek ebben felfedezni vagy valami ősi héber közmondást.

            Én, bevallom, azzal a Luz – féle gondolattal tudok leginkább azonosulni, aki azt állította, hogy ez a mondat egy jézusi oximoron, egy szellemes képtelenség, mondhatni egy csípős bolondság.

            Eszerint pedig akik meghaltak, elsősorban lelki értelemben, azok temessenek; de az élők dolga viszont az, hogy Jézust kövessék.

            Vagyis nem azt a következtetést kell ebből levonni, hogy ne legyünk szülőtisztelők és kegyelettel eltemetők, hanem azt, hogy lássuk be, mindenek előtt és felett Jézust kell követni, és minden más dolgunk csak amögött lehet.

            Urunk fő kérdése itt valójában csak annyi: mi az első az életünkben?, mi a mi prioritásunk?

3. A 3. tanítványjelölt menne is, meg még nem is; merthogy azt mondja, még van egy kis dolgom, de aztán indulok a nyomodba.

            A 2. jelölthöz képest, aki akár még évtizedeket is ellenne azzal, hogy halogatja Jézus követését, természetesen jól megindokolt és megalapozott magyarázataival, hiszen el kell kísérnie a szüleit a sírig; addig ez a 3. jelölt tulajdonképp már menne, de egy kis haladékot még kér.

            Jézus szerint nincs haladék, nincs az, hogy valaki akár hosszú évekig Pathó Páloskodja el az Isten-követést, vagy csak egy nüansznyi kis idő szeretne még a földieknek.

            „Aki az eke szarvára teszi a kezét, az ne nézzen hátra!”

            Aki elkezdett valamit, az ne akarjon már mást; érthetjük ezt így is; azaz vigye már végbe azt, amit elkezdett.

            Tetszetős életvezetési és kitartásra buzdító jótanács is lehetne ez így akár, de én azt hiszem, ennél Jézus többet akar adni, mintsem hogy a következetes végigvitelre bátorítson csak.

            Itt szerintem arról van szó, hogy aki már végre megismerhette a krisztusi utat, onnan már nem lehet, nem szabad, nem lehetséges a visszaút.

            Aki már egyszer is megértette, érzékelte, felfogta a csodát, az nem teheti meg, hogy még vacilláljon.

            Jézust követni ugyan nem egyszerű, nem könnyű, otthontalan vándorélet itt e földön; de aki viszont már van mit köszönjön Urának, az nem teheti meg, hogy az elfogadott drága kegyelem után még tötymörögjön azon, hogy „Ezt az áldást köszönöm, Uram, de azért még én tudok ám ennél egyszerűbb áldásokat is, amiket viszont még szeretném megélni, kiélni magamban és az életemben.”

            Jézus azokhoz szól ebben a tanítványban, akik már inkább visszafordulnának; mert megijedtek attól, hogy akár az ő sorsuk is lehet olyan nem könnyű sors, mint Uruké.

            Azokhoz szól ma is Urunk szava, akik inkább visszahőkölnek az első konfrontációkkor a krisztusi útról; akik nem tudják felvállalni a hívő lét miatt adódó konfliktus-helyzeteket.

            Nos, testvére, ezekből a példákból látszódik, hogy messze nem elég a jószándék Jézus követésére, előbb az embernek látnia és megfontolnia kell, mi vár ezzel rá.

            A sajátos antipropagandája mutatja: Ő nem mindenáron akar követőket, csak azokat, akik tényleg követik Őt mindent vállalva, először Isten országát keresve.