2018.01.06.

1.Thessz.5,1-11

Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét. Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.

            „Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is
gondoljátok!” - olvassuk a kiírt textusunkhoz roppant hasonló igét Máté evangéliumában.

            Abban is a tolvaj és a betörés képe szerepel, mint egy különös szimbolikus eseményként, amely Jézus látható és dicsőséges eljövetelére utal.

            Az Emberfia dicsőséges eljövetele olyan lesz, mint egy éjszakai tolvaj besurranása.

            Akkor jön, amikor nem is számítunk rá, úgy érkezik, hogy arra valójában emberileg nem lehet felkészülni.

            Jézus sajátos tolvaj-hasonlata megmozgatta a tanítványai fantáziáját, mert aztán nemcsak Pál apostol, hanem Péter is használja a betörő képét.

            Ő meg azt írja a 2.Pt.-ben: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának
eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.”

            Amolyan világvége metafora ez is arra, hogy amikor az Úr napja váratlanul eljön, úgy mint az éjszakai tolvaj, akkor Krisztus eljövetelével elpusztul a jelenlegi világ, és
Isten új eget és új földet teremt, ahol igazság lakik.

            A Jelenések könyvében kétszer is előkerül a tolvaj képe, egyrészt a 3. fejezetben: „Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.”; másrészt pedig a 16. fejezetben: „Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét”.

            A tolvaj képe ezekben is, mint mindenütt máshol a Bibliánkban, Krisztus érkezésének váratlanságát hangsúlyozza.

            E sajátos kép arra mutat rá, hogy senki nem számít arra, hogy éjszaka tolvaj tör be a házába – Krisztus eljövetele ugyanilyen készületlenül éri azokat, akik nem várják őt; de még talán azokat is, akik igen.

            Tolkien híres regényeposzaiban, mind a Gyűrűk Urában, de leginkább a Hobbitban, vagy más címen Babóban jön elő a betörő, a tolvaj képe: azokban Zsákos Bilbó, majd Zsákos Frodó lesz az, akiket szinte tolvajként alkalmaznak szövetségeseik – mondván, kell valaki, aki úgy tud dolgokat elintézni, megszerezni, hogy senki észre ne vegye.

            Hőseink ott a hatalom gyűrűjének láthatatlanná tevő erejével tudták elérni azt, hogy úgy tudjanak besurranni a célterületre, hogy az ég egy adta világon senki se lássa meg és leplezze le őket.

            Jézus, mint tolvaj – különös kép.

            Mindenesetre neki nincs szüksége láthatatlanná tevő gyűrűre, vagy mint a másik mostanában híres regénysorozatban, a Harry Potterben, láthatatlanná tevő köpönyegre.

            Jézus maga a váratlanság.

            A szavai teljesen váratlanul csapódtak bele a világtörténelembe akkor és mostanság is.

            A meglepetés erejével élt úgy ahogy és tette azokat, amiket véghezvitt.

            Születése igazi döbbenet, értünk való haláláról már nem is beszélve; a húsvéti feltámadás meg egyenesen eget rengető meglepetést jelentett azóta is az emberi gondolkodásnak.

            Pedig ez a váratlanság gyakran messze nem olyan, mint derült égből a villámcsapás, amiből mostanság lám még decemberben is van részünk – gondoljunk a múlt heti viharokra.

            A meglepetést megelőzi valami.

            Merthogy a tolvajra is fel lehet készülni biztonságtechnikai eszközökkel és egyáltalán azzal a tudattal, hogy óvjuk, védjük meg otthonainkat, birtokainkat, ingatlanjainkat és ingóságainkat; valójában pedig mindezzel az életünket is.

            Nem kell persze folyamatosan aggódva izgulni ettől, de azért ugye az óvatosság nem árt.

            Azért a ma világában már illik otthonainkat is mindig csukni-zárni; akár riasztó-berendezést is beépíteni és azt – mondjuk, ha távozunk otthonról vagy éppen az éjszakai alvás ideje alatt – élesíteni.

            Szóval, a tolvaj váratlanul jön, de azt nem tudja meglepni, aki felkészül rá.

            Ahogy a mai igénk másik képe is egyértelmű – és ez már egyértelműen utal a vízkereszt, az epifánia szimbolikájára, amely nem pusztán a keresztség ünnepe, nem pusztán a háromkirályok, napkeleti bölcsek ünnepe, nem pusztán a misszió ünnepe, hanem régtől fogva a fény kiáradásának ünnepe is.

            Olyannyira, hogy sokáig az egyház karácsony ünnepe még nem lévén, ilyenkor ünnepelte Jézus születését; sőt bizonyos keleti keresztyén kultúrában; és nemcsak a más naptárrendszer miatt, mind a mai napig e tekintetben fontos ünnep ez.

            Sajnos, mára kikopófélben lévő, egyszerű hétköznapi egyházi ünneppé vált, pedig – hangsúlyozom – a fény és a világ világosságának szimbolikája megérné azt, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk neki.

            Vízkereszt, a fény megjelenése arra mutat, hogy Jézus megjelenése és visszajövetele is olyan, mint a hosszú éjszaka után a napfelkelte.

            Olyan, amire lehet számítani, az ember már tudja is, hogy kb. mikor lesz; de ettől még nap mint nap szinte a meglepetés erejével hat.

            Itt a Balatonnál különösen is gyönyörű napfelkelték vannak – látom, hogy sokan az itteni testvérek közül is a facebookon nem egyszer, nem kétszer örökítik meg kiposztolt fotókon ezt a gyönyörű jelenséget.

            Tényleg mesés: a mi hálószobánkból is gyönyörű a kilátás a városra, a templomra, és a mögötte felkelő napra; a különleges égi színekre, a megfesthetetlen és a kütyüinkkel is visszaadhatatlan panorámára – különösen ha szeles idő volt, van vagy lesz; akkor a pirosló színkavalkád minden reggel ámulattal tölti el az embert.

            A reggel érkezik, így vagy úgy, ilyen vagy olyan módon; a nap, a fény, a világosság felkel mindenféleképpen, még a legborúsabb időkben is látva vagy láthatatlanul.

            Vízkereszt és a mai igénk utal arra, így lép be életünkben a maga tolvajmódján és tolvajtempójában az égi és mennyei ragyogás a hit, Krisztus által.

            Lehet rá számítani, még ha nem is lehet rá felkészülni soha.

            Lehet tudni, hogy van, hogy jön, még ha az ember akár tagadja, mismásolja, tologatná odébb is.

            És a prédikáció végén hadd szóljak arról, hogy mint ahogy fél évezrede a reformáció robbant bele a világ történelmébe, úgy pont ma 450 éve okozott nagy megdöbbenést egy olyan országgyűlés, amely nekünk protestánsoknak meghozta a vallásszabadságot a maga akkortájt egyedülálló, korszakalkotó, sőt korszak-megelőző módján; a világon elsőként.

            Akkorra már szétdarabol, három részre szakadt nagy Magyarországunk területén, egész pontosan Erdélyben, azon belül is Tordán volt egy olyan országgyűlés, amely olyan törvénycikkeket hozott, amely szavatolta a római katolikusok mellett az evangélikusok, a reformátusok és az unitáriusok hit- és vallásgyakorlását – persze elsősorban Erdély területén.

            Ahogy a reformáció is meglepetésszerű volt, noha évszázadok előkészítő folyamata vezette be; megannyi szerzetesrendi reform – lásd.  ferencesek és domonkosok; és megannyi előreformátori áramlat – lásd. Husziták, Wald, Wickliff tanai – tulajdonképpen Luther szinte semmi újat nem fedezett fel, semmi újat nem hozott, ami addigra már ne lett volna; csak épp rendszerbe hozta azokat a tanokat, és benne csoportosult össze minden.

            A reformáció és vele Luther minden pörölycsapása a wittembergi vártemplom kapuján nagyot szólt valósan és szimbolikusan is; de ettől még lehetett rá számítani, ettől még meg voltak az előzményei.

            Ugyanígy robbant bele a hazai történelmünkbe, benne az egyháztörténetünkbe; és valójában elsőként a világ történelmébe is ez a tordai országgyűlés, amelyről ma megemlékezünk; merthogy számos előjele ellenére mégiscsak megdöbbenést keltett, ahogy ezt a négy felekezetet, történelmi egyházat elismertté tette a jogszabályi cikkelyeivel.

            Jézusnak úgy tűnik, ez az igazi módszere: mindig meglepetést okozni – de mindig olyannal, ami egyébként szinte egyértelműnek is tűnhetett volna akkor, miután már mint bekövetkezett dologként nézünk vissza rá.

            Tanításai, tettei, prófétikus jóslatai, egész élete, születése, halála és feltámadása valójában egy tökéletes isteni tervrendszer gyönyörű része; és egy csodás atyai tervezés végigvitele.

            Észrevehető és látható lehetett volna akkor is, amikor az események történtek; de utólag aztán már teljesen egyértelművé váltak;  és csak fejünket foghatjuk, hogy akkor azt nem vettük észre, pedig ott volt a lelki szemünk előtt.

            Jézus tolvaj-módjára lepi meg és változtatja meg életünket is, úgy, hogy aztán visszatekintve a megtért életben az óemberi létünkre azt mondhatjuk: nahát, de hisz már akkor is hogy dolgozott, munkálkodott értünk.

            Vízkereszt, a megjelenő fény és a történelem váratlan, vagy talán annyira nem is váratlan fordulatai mind-mind emlékeztessen meg minket arra: Urunk a különleges kapcsolatba-lépések, életváltoztatások és meglátogatottságunk Istene.