2020.09.20.

Mt.13,18-23

„Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”

Háromszor egynegyed – igazi negatív hatásfok.

Utolsó egynegyed – remek eredmények, 100x-oros, 60-szoros, 30x-szoros lelki profittal.

Nézzük meg egyen-egyenként, hogy vajon mik lehetnek tehát az akadályai annak, hogy Isten igéje célba érjen nálunk, illetve, hogyha viszont mégiscsak célba érhet, akkor az milyen hatást vált ki bennünk és körülöttünk.

1. 1. Az első egynegyednél, azaz az útfélre hulló mag esetében azért veszik kárba az égi üzenet, merthogy az ilyen rossz lelki talajból hiányzik a megértés.

Mint kiderült, ebben az esetben általában a hit akadálya a gonosz ellenerő – mondhatjuk: a sötét oldal, amelynek, ha elhisszük, ha nem, döntő hatása van az életünkre nézve.

Az útra hullott mag sorsa tehát arra utal, hogy akad olyan, aki ugyan meghallja az igét, ugyanakkor a démoni erők nem engedik, hogy az meggyökerezzék a szívében, vagyis az igehallgatásnak semmiféle eredménye nincs benne.

Pedig amúgy az ige mélyre jutott a mátéi verzió szerinti magyarázatban, még pedig azt olvastuk, hogy egészen a szívig eljutott.

De még onnan is ki lehet azt írtani, iktatni az istenit, mert az ősi rossz még a szívet is megfertőzte, egészen odáig el tud jutni.

Nem ússzuk meg tehát a küzdelmet a rosszal, mert az mindenüvé be tud nyúlni, lopózni, és a lehető legváratlanabb pillanatokban tud mindent felforgatni.

A múlt héten pl. egy csomó helyről érkezett számomra egy messegeres üzenet egy videónak tűnő linkkel, és egy, elsőre, másodikra és sokadikra fel sem tűnő felirattal.

Mindemellett roppantul gyanús volt, hiszem megnyithatatlannak tűnt a csatolmány, pontosabban az egyik alkalom során egy sorsolásos szerencsejáték gratuláló mézesmadzaga jelent meg.

Persze hagytam, nem néztem, töröltem.

Mivel azonban számos kedves ismerősöm megosztása volt, a gyanúmat is sikerült elaltatni, így a sokadik üzenetnél nem figyeltem már arra, hogy a törlés helyett egy megerősítő fülre kattintok; amivel aztán elszabadult a pokol.

A legkellemetlenebb nem is az, hogy a saját gépemet vírussal megfertőzte ez az üzenet, mégcsak nem is az, hogy kis időre a fb-om is összeomlott; hanem sokkal inkább az, ami másnap történt, hogy számos kedves ismerősöm hívott / telefonált / keresett / üzent, hogy kaptak tőlem egy gyanús, egyáltalán nem az én mentalitásommal és stílusommal megfogalmazott mellékletes üzenetet – nem vírus-e?

De bizony az, akarva-akaratlanul, tudtomon kívül is sikerült ezek szerint elterjesztenem egy vírust a virtuális térben; és csak remélem, hogy másoknál nem okoz ez ekkora gondot, és nem lesznek ők is heckerek és adathalászok áldozataivá.

Bizony, egy életre megtanultam, hogy komolyan kell venni a figyelmeztetés, hogy minden gyanús dolog a neten könnyen lehet ártó tényező.

Vajon, vesszük-e a figyelmeztetést, hogy a valós életünkben is ott van egy vírus, aminek könnyen lehetünk hordozóivá, terjesztőivé, akarva – akaratlanul mások, pl. az idősek vesztét okozóvá.

Illetve, ami még a számítógépes és a covidos vírusnál is kártékonyabb, vajon tudunk-e ellenállni az aljas, ördögien beférkőző, akár a szívünkig is hatoló negatív erőknek; amelyek az Isten-hitünket, az Istennél megmaradásunkat veszik csak igazán célba.

Az első egynegyed lelki talaján hiányzott az igazi megértés, hiszen ugyan a termőterület mellé, de azért mégiscsak az útfélre hullt az isteni üzenet – így bármennyire is közel került hozzánk, az első gonosz áramlat elsodorta, elúthengerezte, elnyomta és kiiktatta azt.

2. 2. A második egynegyednél, azaz a sziklás talajra hulló mag esetében azért veszik kárba az égi üzenet, merthogy az ilyen rossz lelki talaj alapvetően felületes és nem időtálló.

Mint kiderül az ige akkori aktualizált korának fő problematikájából: ebben az esetben általában a hit akadálya az üldöztetés és a megpróbáltatás volt.

Nos, üldöztetésről itt Magyarországon talán nem beszélhetünk; de világviszonylatban már annál inkább: hiszen valójában a keresztyénség a világ legüldözöttebb vallása mind a mai napig a földgolyóbisunk számos, szinte kontinensnyi területén.

Ezekről a hírekről, azt gondolom, mostanság már azért elég nyíltan hallunk – érdemes is felkapnnunk rá a fejünket, és megköszönni, hogy annyi sok üldöztetéses év után mi vallásszabadságban élhetünk.

Ugyanakkor látnnunk kell, hogy sajnos a történelem során a mi keresztyénségünk is, a szeretet vallásának nevezett hitvilágunk is hányszor lett maga is üldözővé.

Az üldözés persze lehet néha érdekes módon akár hasznos is, amikor pont ellenhatást vált ki és az ingadozókat valahogy mégiscsak egy oldalra, akár az igen, akár a nem oldalára állítja az addigi csak hajladozó zászló-mivolt után.

Apám mondta mindig az átkosban: „Fiam, hidd el, legalább ilyenkor kiderül, ki a valódi hívő és ki az, aki nem! Ki az, akinek csak divathóbort vagy éppenséggel érvényesülési lehetőség a hite, és ki az, aki tüzön-vizen át is kitart, mert benne gyökeret vert az Isten, még akkor is, hogyha tudja, ezért könnyen megütheti a bokáját.”

Apám aztán azt is mindig hozzátette, hogy teher alatt nő a pálma, meg azt is, hogy látens módon mégiscsak ilyenkor él és erősödik leginkább az igazi lelki keresztyénség; sőt még azt is, hogy „Nézd, Krisztus is szenvedett, nekünk miért lenne jobb sorsunk?!”

No igen, az üldöztetés után immár a másik fókuszpont is látszik ebből: a megpróbáltatás.

Az a megpróbáltatás, amely vagy megerősít még inkább, vagy végképp elgyengít; vagy egy életre hívővé tesz, vagy akár egy életre elfordít a hittől – mégha nem is meggyőződésből, de félelemből és az Isten ellen bennünk elinduló kicsinyes bosszúból mindenképpen.

A sziklás talajra hullott mag sorsa arról szól, hogy a felszínes hallgató nagy örömmel hallgatja az igét, de nincsen benne tartós hatása: a legelső próba hatására hűtlenné válik a hallottakhoz.

3. 3. A harmadik egynegyednél, azaz a tövises talajra hulló mag esetében azért veszik kárba az égi üzenet, merthogy az ilyen rossz lelki talaj önmagában is megosztott.

Mint kiderül, ebben az esetben általában a hit akadálya lelket oly könnyen megosztó két nyavalya: a világi gondok és a vagyon iránti vágy.

Azaz az, hogy az ember szíve erre is és arra is húzna.

Húzna az Isten, és húzna a mammon felé is, márpedig hogy is mondta Urunk: „senki sem szolgálhat két úrnak!”

Megosztottság és belső nyugtalanság, dönteni nem tudás és nem is akar.

Amikor a tövisek átkozott magva a felnövő új vetéssel együtt kél ki és elfojtja a jót: nos így fojtja el az aggodalmaskodás vagy éppen a földi jólét hajszolása is a hallott igét azokban, akik ilyen utakon járnak.

Mennyi szorongató gond provokálhatja ki ezt, mennyi helykereső és hely-nem-találó attitűd, mennyi belső meghasonulás.

Ezen tényezők amúgy észrevétlenül tudnak belopózni az egyház életébe is, és tényleg annyira alattomosak, hogy állandó bizonytalanságban ringatják az embert, valamint állandó lelkiismeret-altatásban és lelkiismeret-furdalásban mutatják meg a foguk fehérjét.

És teszik ezt egészen addig, míg még a legjobb érzésű ember is képes lesz megalkudni, egy kicsit ide és egy kicsit oda is húzni; a döntéseit kimagyarázni, a lehetőségeit szürkén kiaknázni, a dolgait világi csalafintasággal intézni.

Ez a talaj akár még jó hívőséget is mutathat kifele, de talán annál több képmutatás is lappanghat mögötte.

Merem azt gondolni, hogy az eddigi említett három egynegyedes veszélyforrás közül manapság talán ez a legalattomosabban és észrevételnül munkálkodó kártevőnk.

4. 4. Végül a negyedik egynegyednél, azaz a jó talajra hulló mag esetében pedig végre minden jól, vagyis inkább így fogalmazhatunk, hogy isteni elvárásszerűen alakul.

Miután tehát Jézus szembesíti a saját korát azzal, hogy milyen akadályokba ütközhetnek és hogy milyen kihívások előtt állnak; miután Máté evangélista is szembesíti az első egyházi korszakot azzal, hogy milyen buktatói lehetnek az alakuló keresztyén vallásnak; és miután mind Urunk, mind az evangélista szembesít minket, a mai kor népét is ezzel – nos, mindezek után biztosít minket arról is, hogy akik viszont az Ő segítségével megállnak a külső és belső küzdelmekben, azokra rengeteg áldás, termés, öröm vár.

A jó földbe hullott mag végül tehát azt az esetet példázza, amikor az ige fogékony, engedelmes szívre talál, és ezt az eredménye, azaz a gazdag, túláradó bőségű termés is igazolja.

Az, hogy ez hogyan zajlik le, a szövegünk csak képekkel illusztrálja, de nem magyarázza; pusztán arról beszél, hogy a termés lehet sokféle és a különböző esetek esetén nagyságrendjében is különböző.

Kinél ennyi, kinél annyi áldást jelent ez magára és másokra nézve, de az biztos, hogy jelent, és mégpedig sokszorosat.

A keresztyén életünk tehát a maga egészében kap majd ítéletet egykor, gyümölcstermése és a valódi isteni tartalma szerint.

Ezek szerint az életünk csak abban az egy esetben válik igazán értelmessé és értékessé, hogyha az ige hatékonnyá és gyümölcsözõvé válik benne, mégpedig a mindennapi tevékenység által.

Mindezekből azt kell megértenünk, hogy Isten országa az elenyészően jelentéktelen földi kezdet után jut majd el csodálatos mennyei hatalmára és dicsőségére.

Ha most még nagyon is kicsinek és erőtlennek is látszik az Isten országa a mostani földi életünk idején, nekünk akkor sem szabad csüggednünk, merthogy Isten szabta elénk ezt az utat, és az út végén majd ki fog derülni, hogy mi hogy álltunk ezzel; és hogy valójában melyik egynegyedbe tartoztunk.